Lakáskiadás nehézségekkel
2018. április 30. írta: ingatlanos blogger

Lakáskiadás nehézségekkel

 

Bár a lakáskiadás csábító üzlet, egyre többen ébrednek rá: érteni is kell hozzá. Ugyanis nagyon nem mindegy, kinek adjuk bérbe lakásunkat.  Megkértünk néhány ingatlanost, meséljenek néhány tanulságos sztorit  bérlőkről.

living-room-2037945_1920.jpg

"Hirdetést adtam fel, hogy kiadnám lakásomat – meséli István  a szoljon.hu-nak – Egy édesanya jelentkezett, aki két kislányával költözött volna be a lakásba. Az egyik fogyatékkal élő gyermek volt. Azonnal megesett a szívem rajtuk, megkötöttük a szerződést. Költözéskor derült ki, hogy nem is kettő, hanem három gyereke van. Itt volt az első csalódás, de lenyeltem – mondja István, hozzátéve, az első időben pontosan történt a kifizetés. Majd amikor már két hónapnyi díjjal tartozott az asszony, kezdtem türelmetlen lenni. Majd’ kétszázezer forintnyi hátralék gyűlt össze, amikor felszólítottam, költözzön ki a lakásból. Később derült ki, hogy ennek a nőnek öt hasonló végrehajtási ügye van már, mindenhonnan fizetés nélkül távozott."

István története sajnos nem egyedi. Sokan nem is sejthetik eleinte, valójában milyen ember is az albérlőjük. Ha jogi szempontok szerint nem biztosították be magukat, bizony foghatják a fejüket. Nem csoda, hogy a tulajdonosok növekvő arányban bízzák profi kezelőkre az ingatlant. 

Mi mennyibe kerül?

Ha a tulajdonos úgy dönt, hogy nem maga kezeli az ingatlanjait, akkor egy havi kb. 100 ezer forintért bérbe adott lakás esetén 8-12 ezer forintot kell fizetnie a szolgáltatónak, de itt is vannak árnyalatok ingatlantól és szolgáltatástól függően. Az ingatlankezelők gondoskodnak a bérleti díj beszedéséről, kezelik az esetleges fizetési késedelemmel összefüggő jogi problémákat, elvégeztetik a takarítást, a kisebb javításokat, karbantartásokat, és rendszeres jelentést is készítenek a tulajdonos számára. Legtöbb helyen felhajtják a potenciális bérlőket - online és közösségi médiafelületeket felhasználva -, és előzetesen meg is szűrik őket. Fontos azonban, hogy a bérlő közvetítésért fizetett jutalék nem azonos a havi kezelési díjjal, ezzel még külön kalkulálni kell legtöbb helyen.key-2323278_1920.jpg

Kik keresnek profi lakáskezelőket?

A 24.hu albérletkezélés témájú cikkében  Szikora Márton, az albérletkezelésben piacvezető Tower-International Kft. társtulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy a hazai befektetők, lakástulajdonosok részéről körülbelül 3 éve mutatkozik nagyobb nyitottság az albérletkezelésre. Négy fő kategóriába sorolta azokat, akik kiadó lakásukat ingatlankezelő cégekre bízzák. A magyarok közül a külföldön dolgozókat emelte ki, akik vagy maguk mögött hagynak egy lakást vagy már befektetésként vették. A második csoport a vidéken élő lakástulajdonos-befektetők, akik nem szeretnének minden apró-cseprő dolog miatt rendszeresen a fővárosba utazni. A harmadik csoportba olyan budapestiek tartoznak, akiknek már nem futja az idejéből a lakás dolgait intézni, vagy rájönnek, hogy ez nem nekik való. Illetve, vannak azok a befektetők, akik már több, akár 3-5 lakással is rendelkeznek, és profira akarják bízni a kezelést.

"Érdemes minél jobb állapotban megőrizni az ingatlant"

-nyilatkozta Pavelka Zsolt ingatlanszakértő a portfolio.hu-nak. Pavelka szerint a bérbeadóknak a jó hozam érdekében érdemes minél jobb állapotban megőrizni az ingatlant, ugyanis az nem csak az ingatlan értékét növeli, hanem az a hozamban is megtérülő befektetést is.

Ezt erősíti meg Kirschner Dávid (képen) is, aki lakások kezelésével foglalkozik, elsősorban hosszú távra kiadott befektetési ingatlanokkal, ahol rengeteg ügyletnél döntő, hogy a tulajdonos hajlandó-e költeni az ingatlanra.

"...csak úgy nem dobhatták ki a lakásból"

Kérdésünkre a szakember beszámolt tanulságos esetekről is:

"Több is volt illetve sajnos mindig találkozik az ember újabbakkal. Ez sem egyedi eset sajnos, de például egy jóhiszemű tulajdonosnak nagy tanulság volt, amikor nagyon jóban lett a külföldi bérlőjével, azonban a bérlő egy idő után nem fizetett, de ezt mindig kimagyarázta. Aztán egyszer csak eljutott a helyzet odáig, hogy a férfinek indult vissza a gépe külföldre és nem akarta kifizetni a több havi tartozást. Végül a tulajdonos kihívta a rendőröket, de tehetetlenek voltak egy ilyen helyzetben – csak úgy nem dobhatták ki a lakásból, hiába nem fizetett, pedig a végén még fenyegette is a hölgyet. Ilyen helyzetek miatt érdemes még a bérbeadás előtt megbízni egy szakembert.

Egy másik tulajdonos most mesélte nekem, hogy barátja vette ki tőle a lakását, ott is jóhiszeműen, szerződés nélkül. Nos, itt sem fizetett a „bérlő” egy idő után, egyik alkalommal pedig birtokháborítás vádjával rá is hívta a rendőrséget a tulajdonosra. Több éves kálvária volt, hogy ez a „barát” elhagyja az ingatlant. Az eset után döntötte el a tulajdonos, hogy ő többet kezelő nélkül nem ad ki lakást."

"Nemcsak, hogy elköltözött, hanem teljesen kipakolta a lakást"

Bálint Réka a Catherine Dickens Properties szakértője is találkozott hasonló esetekkel:

"Volt olyan albérlőnk, aki többszöri felszólításra sem fizetett. Mikor kimentünk az ingatlant megnézni, a lakást üresen találtuk. Feltételeztük, hogy már nem lakik ott a bérlő, de nemcsak, hogy elköltözött, hanem teljesen kipakolta a lakást, és  a tulajdonos bútorait és ingóságait is magával vitte."

reka.jpg

Gyertyafénynél éldegélő bérlő

Volt olyan bérlőjük is, aki szintén nem fizette a bérlet díjat, sem a rezsit. Bálint Réka szerint általában úgy vélekednek, hogy a közmű-kikapcsolások elég hatékonyan ösztönzik a bérlőket a fizetésre - legalábbis részlegesen és ideiglenesen -, ami nem mindig igaz, ahogy ebben az esetben volt az:

"A bérlő gyertyafényél éldegélt a lakásban. A kilakoltatásra és a jogi eljárás lezárására kb. 1-1,5 évet kellett várni."

Mire érdemes figyelni, hogy elkerüljük ezeket az eseteket?

 Kirschner szerint fontos rugalmasnak lenni, de a határokat is be kell tartani:

De a másik véglet sem jó, ha mindent megígérünk, azonban nagyon fontos hogy – a kölcsönös megelőlegezett bizalmon túl – a megállapodási folyamat minden részlete legyen rögzítve. Ehhez ismerni kell nem csak az adott kultúrát, ahonnan a bérlő érkezik (megértve a prioritásait, gondolkodásmódját, stb.) valamint a hazai jogszabályokat és lehetőségeket. Ezt a kockázatot a szerencsés eseteket leszámítva, szinte lehetetlen elkerülni tapasztalt lakáskezelő nélkül.

"A lakáskezelés egy szép szakma, de nem való mindenkinek"

Az eurocenter.hu-n megjelent interjúban az ingatlankezelésekkel foglalkozó szakember szerint a közjegyzői nyilatkozat az elején egy fontos lépés lehet, ugyanis megkönnyíti a folyamatot, ha jogi útra kell terelni. Az ingatlantanácsadó a megelőzés fontosságát is kihangsúlyozza, mivel tapasztalatai alapján úgy látja ezzel lehet a leginkább csökkenteni a kockázatot:

Ha nem fizet a bérlő, akkor is az esetek többségében a tárgyalás eredményre vezet. Behívjuk az irodánkba egy elegáns tárgyalóba és tisztázzuk a helyzetet. A legtöbbször egy közös megegyezés mindkét félnek jobban megéri, mint egy elhúzódó ügy, ráadásul a lakás is hamarabb visszakerülhet így a piacra. Ha már megtörtént a baj, akkor a károk minimalizálása miatt érdemes elgondolkodni szakember bevonásán. Én magam is csöppentem már megoldhatatlannak tűnő helyzetbe, amit vissza tudtunk fordítani. Fontos szem előtt tartani, hogy itthon a birtokjog erősebb, mint a tulajdonjog, így bérbeadáskor a legfontosabb a megelőzésre tenni a hangsúlyt. Elengedhetetlen a jól előkészített, pontosan letárgyalt bérleti megállapodás, amit tapasztalt szakember le tud koordinálni. (...) Egyébként a lakáskezelés egy szép szakma, de nem való mindenkinek… 

 Címlapkép: pixabay.com

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Látogass vissza újra, vagy olvass korábbi posztjaink közül!

A bejegyzés trackback címe:

https://sarkiingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr3013878968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása