Felvettek az egyetemre? AZONNAL kezdj albérletet keresni!!!
2016. július 26. írta: ingatlanos blogger

Felvettek az egyetemre? AZONNAL kezdj albérletet keresni!!!

Sok diák sorsa eldőlt július 26-án, amikor hivatalosan megkapta felvételije eredményét a várva várt sms-ben. A sikeres felvételi vizsga nem jelenti még a küzdelem végét. Az egekbe szökő árak és a szűk kínálat miatt különösen a fővárosban és az egyetemi városokban nehéz helyzetbe kerülhetnek az albérletre vadászó diákok.

students-593323_1920.jpg

Az albérletkeresőknek nincs könnyű dolguk

Fanni (20) egri lakos. Tavaly nyár közepén érkezett a szenzációs hír: felvették egy neves fővárosi egyetemre! Kollégiumban nem gondolkodott, mert budapesti nagynénje felajánlotta, hogy az egyik szobában lakhat náluk. Július végén a nagymama súlyos beteg lett, állandó felügyeletre szorult, így végül ő költözött be a Fanninak ígért szobába. Ezután lázas albérletkeresés következett.  Sikertelenül. Szinte mindet kiadták mire odatelefonált, vagy odaért a helyszínre. Amit kivehetett volna, az nagyon rossz közbiztonságú környéken volt. A fiatal lány végül egy Budapesttől 30 km-re eső településen talált egy kiadó szobát. Innen volt kénytelen bevonatozni az egyetemre.  Egy barátnőjével osztotta meg a szobát, akinek augusztus végéig kellett várnia a kollégium határozatára, amit elutasítottak, így hoppon maradt. Januárban találtak Zuglóban egy albérletet. Szerencséjük volt, mert az egyik oktatójuk kiment külföldre és kiadta nekik a lakását.

A legfontosabb szempont a diákoknak, hogy iskolájukhoz minél közelebb szerezzenek albérlet vagy olyan tömegközlekedési útvonal mellett, ahonnan átszállás nélkül érhetnek be az órákra

– mondta el Déry Attila, az Otthon Centrum divízióvezetője a Híradónak. Az albérletek kiadásával foglalkozó szakember szerint azok járnak jól, akik időben elkezdenek keresgélni. A lakáskiadók már július közepétől készülnek az egyetemisták-főiskolások inváziójára.

bedroom-413706_1920.jpg

Egyre kevesebb a lakás az albérletpiacon

Szakértők szerint a jelenség oka részben az, hogy a turisztikai célú lakáskiadás növekedése miatt egyre kevesebben akarják hosszabb időre kiadni lakásukat. Nagyobb a kereslet, mint a kínálat, ami meglátszik az árakon is. Balogh László, ingatlanszakértő a Magyar Nemzetben azt nyilatkozta, hogy az áremelkedés több tényező együttes hatásának tulajdonítható:

Egyrészt hiány mutatkozik a kínálati oldalon, mert amíg a válság előtt 35–43 ezer lakás épült évente, addig tavaly mindössze 8300. De a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban az is felhajtja az árakat, hogy egyre többen vágnak bele a turisztikai célú lakáskiadásba, így egyre kevesebb lakás jelenik meg az albérleti piacon.

Budapesten a belvárosi kerületekben, Budán a 2. kerületben a legdrágábbak az albérletek. Fel kell készülni, hogy vannak helyek egy szobáért már 100 ezer forintot is elkérnek. Budapesten az I., II. és XII. kerületben 2000 forint fölötti a négyzetméterenkénti ár. Az V., VI., VII. kerületben egy 30 négyzetméteres garzonért 100-200 ezer forintot kell fizetni, ugyanezért a III. kerületben 90 ezret. Érzékelhető, hogy azokban a külső fővárosi kerületekben és vidéki városokban, amelyekben korábban olcsóbb volt az albérlet, jelentős drágulás történt. A vidéki nagyvárosok közül Győrben lehet legdrágábban lakást bérelni.

bed-142516_1920.jpg

Érdemes szakember segítségét kérni és mindent „lepapírozni”

Sokszor a legrászorultabbak járnak a legrosszabbul. Azok, akik biztosra veszik, hogy bekerülnek a kollégiumba, mégis elutasítják őket. Amennyiben augusztus végén tudják meg, hogy nem kapták meg az olcsóbb kollégiumi szálláshelyet, addigra már elcsúsztak a még megfizethető jobb helyekről, amelyeket már elvitték azok, akik eleve nem gondolkodtak kollégiumban. Legtöbb egyetemen az új hallgatók kérhetnek segítséget, ha kiadó lakást vagy lakótársat keresnek. Több felsőoktatási intézményben a hallgatói szolgáltató irodában található ingyenes online albérlet adatbázis is. Az egyetemek hirdetőfalán is találhatunk információkat, hirdetéseket.

Általában a hallgatói önkormányzatok és a kari-központi szolgáltató irodák tudnak válaszolni a legfontosabb kérdésekre. Érdemes utánajárni a megpályázható szociális juttatásoknak, és annak is, hogyan igényelhetsz kollégiumi férőhelyet, ezekről a felvételi értesítő levélben kapsz információt

– nyilatkozta meg Kalapos Judit, a Pécsi Tudományegyetem Oktatási Igazgatóság Központi Hallgatói Szolgáltató Iroda vezetője a kamaszpanasz.hu-nak

A HVG oktatási portálja, az Eduline azt tanácsolja a diákoknak egy cikkében, hogy ingatlanirodán keressenek albérletet. Az ingatlanosok nem hagyják, hogy a tulajdonos licitet indítson az albérletre - vagyis, hogy felhívjon több érdeklődőt és annak adja ki a lakást, aki többet ajánl -, hanem az első jelentkező veheti ki a meghirdetett áron. Nyugodtan el lehet kérni a közüzemi számlákat, amiből látni lehet, hogy mennyi a rezsi. Érdemes bérleti szerződést készíteni, amelyben szerepel a bérleti díj, a kaució, a felmondási idő, a fizetési forma és határidő és az is, hogy mikor ellenőrizheti a tulaj a lakást. Hasznos lehet bútorozott lakás esetén listát és/vagy fotót készíteni a bútorokról és azok állapotáról is.

 Tetszett a bejegyzés? Látogass vissza újra!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://sarkiingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr628915198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bElannaTorres 2016.07.28. 09:55:43

Nem kell annyira az iskola közelébe gondolkozni, azért van csak mert a vidékiek kicsit félnek budapesten eleinte. egy átszállás se vészes. Én 14 évesen egyedül bkv-ztam a középiskolába úgy ráadásul hogy először még el is tévedtem. Egyszóval nem kell betojni, menni fog a bejárás kicsit messzebbről is mint két sarok.