A világ legvérfagyasztóbb épületei - Köztük egy magyar is!
2016. augusztus 30. írta: ingatlanos blogger

A világ legvérfagyasztóbb épületei - Köztük egy magyar is!

A világ legrémisztőbb épületeiről készült listáról szemezgettünk. A rövid bemutatást kiegészítettük egy kis irodalmi és filmes illusztrációval is. Sőt, újraindítjuk a szavazást!

Nemrég a  Daily Dot szerkesztett egy listát a világ legijesztőbb alkotmányairól, majd szavazást indított el. Bár hazánkat kedvelik a külföldi befektetők, Budapest leginkább gyönyörű épületeiről híres, sőt a Parlamentünket Európa legszebb épületei között tartják számon, nem így a paksi Makovecz-templom, ami sokak számára olyannyira hátborzongató, hogy az említett listán igen előkelő helyre került. Nézzük meg, mely épületek számítanak igazán rémségesnek vagy nyomasztónak a Daily Dot lajstromán!

1. 2367 szavazattal a Maunsell tengeri erődítmény vezeti a listát.

Szerencsére ezeket a tengeri lépegetőket megidéző szörnyeket ma már nem használják. Kár, hogy Verne Gyula nem élte meg építésüket, egész biztos megihlette volna  s most lenne egy izgalmas "Öt hét a Maunsell -en" regény, benne egy vagy kettő őrült tudóssal. Amúgy egy 1984-es U2 szám, a A Sort of Homecoming klipjében tényleg felvillan az erőd.

maunsell.jpgverne.jpgVerne Gyula mesebeli világa Kép forrása: wikimovies.net

2. Az észak-koreai 105 emeletes Ryugyong hotel 1744 szavazattal ezüst érmes.

A  világ 27. legmagasabb épülete orwelli magaslatokba emelkedik, ugyanis megállná a helyét az 1984-ben szereplő Winston munkahelyének (Minigaz = Igazságügy-minisztérium) díszleteként is. A rivális (vagy legalábbis annak hitt) Dél-Korea építkezései  csípték a szomszéd szemét, így született meg ez értelmetlenül nagyszabású beruházási terv, amelynek megvalósítását máig nem fejezték be. Az észak-koreai Nagy Testvér, Kim Dzsong Il diktatúrájának gazdasági húzóereje még csak századik helyen sem a turizmus, hiszen a turistából itt bármikor könnyen lehet rab. Jól gondoljuk meg, hogy érdemes-e hát a szállodát élőben is megtekinteni!

pyongyang.jpgmintrue.jpgAz orwelli igazságügyi minisztérium

Videó: http://www.dailymail.co.uk/news/article-2245054/Welcome-Hotel-Doom-The-3-000-room-monstrosity-Kim-Jong-Uns-starving-dictatorship-North-Korea-foreigner-stepped-inside--now.html#v-2023769780001

3. Bronz érmesként  következzen most egy újabb diktátor, Mussolini. Az olasz fasiszta államférfi horrorisztikus római pártszékháza 1686 szavazattal a dobogó legalacsonyabb fokán.

Ebben a hideglelős Kafka regénybe illő épületben könnyen vizionáljuk Az átváltozás főszereplőjét:  "Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában. Páncélszerűen kemény hátán feküdt, és ha kissé fölemelte a fejét, meglátta domború, barna, ív alakú, kemény szelvényekkel ízelt hasát, amelyen alig maradt már meg végleg lecsúszni készülő paplana. Számtalan, testének egyéb méreteihez képest siralmasan vékony lába tehetetlenül kapálódzott szeme előtt. „Mi történt velem?” – gondolta. Nem álmodott." (Eddig a híres regény.) "Hol a csudában vagyok? Mi ez a sátáni bálványszobor, ami féreggé aljasított le egyetlen éjszaka alatt, amiért nem hódoltam neki." (- gondoltuk tovább).

mussolini.jpgkafka.jpg

 4.1,602 szavazatával lecsúszott a dobogóról AT&T 170 méteres New York-i falansztere

 AT&T telekomcég épületét 1974-ben építették meg ablakok nélkül, a szellőzésről csupán néhány nyílás gondoskodik. A brutalista stílusú, kilátás nélküli felhőkarcoló tervezője John Carl Warnecke amerikai építész volt. Reinaldo Arenas Mielőtt leszáll az éj című könyve a bezártságnak állít emléket. Javier Bardem főszereplésével 2000-ben nagy sikerű film készült a könyv alapján, amelyhez akár ennek az épületnek a makettjét is kölcsönözhették volna. Már szinte látjuk, amikor Bardem nagyot sóhajt: "A fojtogató bezártság egyre abszurdabb menekülési módokat szült. Néhányan magas épületekről vetették le magukat, hogy – ha szilánkosra tört csontokkal is – lehetőleg egy külföldi követség gyepén landoljanak."

new_york.jpg2001_before_night_falls_006.jpgJelenet a filmből

"Én azt mondanám, hogy azt, aki részese bármilyen szépségnek, előbb-utóbb tönkreteszik. A nagy emberiség nem tolerálja a szépséget, talán pontosan azért, mert képtelen nélküle élni. A szörnyű csúfság eszeveszett tempóban közeledik napról napra.Reinaldo Arenas: Mielőtt leszáll az éj

5. helyen áll a franciaországi Fekete Katedrális 1566 szavazatot bezsebelve

A Clermont-Ferrand-i fekete lávakőből épült, alapvetően XIII-XIV. századi gótikus székesegyházat látva Ken Follett világa tárul elénk, nevezetesen a világhírű, Katedrális című regény. A mű cselekménye egy katedrális építése körül bonyolódik, tele egyházi és hatalmi harcokkal, közben folyik a vér, de szövődik az ármány és a szerelem is. Tehát a helyszín akár a film alapján készült minisorozathoz is tökéletes lett volna, azonban azt inkább - többek között - itt Fóton és Ócsán forgatták. "Ha a könyvben magas, erőteljes, délceg alakként ábrázolt Jack (itt Jankó, mivel mindenki magyarosított nevet kapott) a képernyőn egy görnyedt hátú Gollamként jelenik meg, Azurák Csaba frizurájával súlyosbítva, akkor teljesen megváltozik a szereplők közti kémia, döntéseik sejthető motivációja, az általuk kimondott szavak súlya.(...) Ken Follett világa, a cselekmény bonyolódása, az egyéni sorsvonalak találkozása ugyanis egy idő után szépen a vállára veszi az itt-ott lyukas megvalósítást és a sorozat élni kezd." - ecseteli a Nők Lapja Café a filmsorozatról. Egy igazi klasszikus William Golding A torony című remekműve is egy templomépítés köré rendeződik, rávilágítva arra, hogy az akarat, a vakhit és az erőfeszítés önmagában, szilárd alapok, realitás és hozzáértés nélkül mit sem ér. 

"Égnek szökő csúcsívek, nyomott pofájú vízköpők, homály és üvegablakon áttündöklő napfény. Áhítat és szenvedély, kőtömbökből faragott épület, kőtömbökből faragott mondatok, kőtömbökből faragott könyv..."

clermont_vu_de_montjuzet.JPGkatedralis-csoportkep001.jpgKen Follett műve alapján készült sorozat játszódhatna akár a Fekete Katedrálisban is

 6. Az olasz Alpokban található tűzoltó állomás 1441 szavazattal a 6. helyen áll az evilbuildings (gonosz épületek) témában

Csoda, hogy ez a titokzatos sziklába vájt építmény még nem keltette fel a mozikészítők figyelmét! Kiváló helyszínül szolgálna akár egy Bond regény filmes adaptációjához. Ez lehetne a lerakata  a 007-es ügynökök egzotikus járgányai végtelen flottájának: elférne itt a tűzoltóautó mellett helikopter, motorkerékpár, orosz tank és még a NASA Hold-járó is. Vagy miért ne játszódhatna itt mondjuk az 1964-es Goldfinger  2018-as verziója, melyben főgonosz Aurlic Goldfinger ördögi tervének célpontja a Fort Knox erőd itt lenne felállítva?

italian.jpggoldfinger.jpgJelenet a klasszikus 007-es filmből

 7. Ezen az  épületrondasági listán (mert vannak mások is) 1089 szavazattal szerepel a Makovecz Imre tervezte paksi Szentlélek templom

Az épületet csak képről ismerő Daily Dot újságíró a szakrális építményt egyenesen  Drakula nyári rezidenciájához hasonlította. Annyiban nem állt távol a valóságtól, hogy az úgynevezett organikus építészetéről híres magyar építészt valóban érdekelte az okkultizmus, az ezotéria, amit munkásságába is integrált s küldetésének tartott:  

"A magyar szerves építészet feladata, hogy szolgálja az Európai Közép ezoterikus létét.” - mondta Makovecz Imre, 1985 -ben. 

Makovecz Imre munkássága során közel ötszáz épületet tervezett, amelynek hozzávetőlegesen a fele épült meg. A wikipédia szerint első figyelemreméltó munkájának ezt a paksi templomot tartja, amely elvékonyodó, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stíluselemeivel országos hírnevet szerzett tervezőjének. A Kossuth-díjas építész továbbgondolva az építészet funkcióját szellemi dimenzióval is átitatta munkáit. Bár az ezoterikus, okkult alkotói szemlélet erősen ellentétben áll a bibliai világképpel, mégis erősen rányomta a bélyeget még Makovecz keresztény épületterveire is, így a fenti templomra. A szimbólumrendszere szinte az összes elemet felvonultatja: Az épület egy ősi jel térbeli megfogalmazása. Ez a jel (S) a magyar népművészet alapjele, de megtalálható Eurázsia számtalan területén, a kelta, szkíta hatás alatt álló vidékeken is. Az alaprajz két szimmetrikus helyzetű S-szimbólumból áll. A két jel, noha egybevágó, ellentétes helyzeténél fogva a világosság-sötétség, férfi-nő, Nap-Hold, valójában a jin-jang dinamikus egyensúlyban álló ellentétét jelenti. Ezért hordoz a torony Holdat és Napot, ezért áll az egyik oldalon a sötétség, a másik oldalon a világosság angyala. Ebből az ellentétből kell megszületnie Makovecz szerint a kereszténység „androgyn gondolatának”, Jézus Krisztusnak, kinek szobra középen, az oltár felett áll. Az androgyn szó jelentése a görög androsz (=férfi) és a güné (=nő) szó összetételéből származik, magyarul férfinő. - gondolja - nem éppen bibliai alapokon - Makovecz, akit a Válasz szerint azért méltánytalan lenne  szimplán okkult építésznek nevezni, (már csak azért is, mert XVI. Benedek pápa úgy szentelte fel a barcelonai Sagrada Famíliát, hogy azon is egy sor kereszténységen túli – sokak szerint az építész hátteréből adódóan szabadkőműves, okkult – motívum látható). Mindenesetre ha szimplán nem is valamennyire azért mégis csak okkult, az tagadhatatlan.

paks.jpg

A paksi Makovecz Imre által tervezett római katolikus templom

Mi más juthatna eszünkbe a paksi katolikus templon láttán, mint J. R. R. Tolkien mordori tája Középfölde délkeleti részén, benne Szauron fogonosz erődjének legmagasabb tornyával Barad-Durral ?

barad-dur.jpgTolkien Barad-Durja - egyébként Göncz Árpád a klasszikus mű fordítója, Makovecz kortársa volt

 

 Tetszett a poszt? Látogasson vissza újra vagy olvassa el korábbi bejegyzéseinket is!

A bejegyzés trackback címe:

https://sarkiingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr2611657894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Treff Bubi 2016.08.30. 23:47:36

A Maunsell-erőd látható az Ember gyermeke végén, de most úgy rémlik, az Elveszett gyerekek városában is szerepelt.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2016.08.31. 00:50:34

A 4. helyezett épület, az AT&T tornyáról tisztáznunk kell, hogy az nem lakóépület. Nem mintha a mai mesterséges világítású irodaházak világában az ablak nélküli épületeknek különös jelentősége lenne, de ez az épület három óriási automata telefonközpont befogadására készült. Csak azért nem egy ipari negyedben húzták fel, mert értelemszerűen közel kellett lennie a gigantikus telefonfogyasztó belvároshoz.

Szerintem nem néz ki rosszul.

Punxsutawney Mormota 2016.08.31. 01:05:02

A paksi templom úgy néz ki, mint a Szauron szemét tartó izé, akármi, valami.

Kirei 2016.08.31. 01:26:12

Szerintem a Szentlélek templom és a Fekete Katedrális rohadt jól néznek ki.

Airnold · http://volvosagok.blog.hu/ 2016.08.31. 02:11:09

És én minek kommentelek kétszer...?

jandera 2016.08.31. 06:42:50

@Varga Bertalan: John Carl Warnecke egy hatalmas telefonközpontot próbált beilleszteni a felhőkarcolók közé. Sikerülhetett volna jobban is, de ez miért belerúgás? És miért Szégyentelen alak a szerző? Aki már nem él, azt tilos kritizálni? Az épület (eddig) a harmadik legtöbb szavazattal bronz érmes a leghátborzongatóbb kategóriában.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.08.31. 07:04:12

Egyik épület sem "vérfagyasztó", vagy "hátborzongató", különösen nem a Makovecz-templom. Gondolom ott is a burkolás színe miatt vette bele a hatásvadász szerző, ha nyers fa lett volna, mint más épületeknél, akkor az alakja miatt biztosan nem asszociált volna így. Nyilván így utólag a pártszékháznak sötét történelme volt, de maga az épület inkább csak ronda.

@jandera: Szerintem nagyon is jól sikerült. Mi is a probléma vele? Hogy nem csupaüveg, hanem csupabeton? Jó oka van annak, hogy miért épült és nagyon is helyre, esztétikus lett.

JGDus 2016.08.31. 07:14:04

Makovecz "szerves" épületeiről sajnos többen rosszul vannak. A százhalombattai plébános így sóhajtott fel, amikor meglátta a főtérre álmodott templom terveit: " én még csak elmisézgetek majd, de mi lesz, ha a Nagyfőnök nem lesz hajlandó itt lenni ! "

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2016.08.31. 08:59:35

Számomra a győztes egyértelműen Mussolini Pártszékháza. Tipikusan az az épület amitől az ember, ha egyszer már látta sikoltozva ébred fel éjszakánként. :)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.31. 09:05:20

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: részben egyetértek. Ha a makoveczes megjegyzést kihagyod, akkor teljesen.
Makovecz épületeitől sírni tudnék a legtöbb esetben, de nincs benne semmi félelmetes.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2016.08.31. 09:13:18

Nem ártott volna közölni, helyileg hol található a franciaországi templom és a tengeri erőd (utóbbit végül egy kommentnek köszöhetően megtudtam).

I_Isti 2016.08.31. 09:19:24

Ezek a Makovecz-féle templomok olyanok, mintha pornósztárok hirdetnék azt, hogy "ne paráználkodj"!

csipkefa 2016.08.31. 09:53:03

Szerintem Makovecz Gyűrűk Ura rajongó volt, mert az épületeinek jelentős része simán beleillik Középfölde vagy Mordor épületei közé :D

Secnir 2016.08.31. 09:55:27

@Androsz: @jandera:
...és tegyük hozzá azt is, hogy miután lejárt az analóg telefonközpontok kora, és kidobálták belőle, most szerverparkként funkcionál.

daito 2016.08.31. 10:08:25

@Hóhér az utolsó barátod: Makovecz épületeivel az a gond - hogy műszakilag nehéz őket kezelni. Némelyiket nehéz megépíteni - pl. pont ezt a templomon egy haver (is) "rakta" a cserepet - és anyázott ezerrel vele. De Pakson van még pár épület, amit az öreg vagy stúdiója tervezett - és hát nem egyszerűek. Persze, egyediek, de van olyan épület, aminek nem tudsz funkciót találni - régen sem, most sem; van olyan, ami funkció szerint jó, viszont belül szerelni (épületgépészet, villany) rémálom.
De ez van, az építészek sokszor inkább művészek, mint földön járó szakemberek. Láttam már kazánházon rózsaablakot, mert jól nézett ki, a tervező szerint.

Richard Xenos 2016.08.31. 10:28:20

@Androsz: Szerintem is jol nez ki. Funkcionalis.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.31. 10:28:35

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Nyilván , jó volt rúgni egyet Makoveczbe. Szerintem inkább a "haladó " ballibsi építészet által felhúzott rideg, náci párt és kormányépületekre emlékeztető épületek riasztóak. (Pl. budaörsi városháza.)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.08.31. 10:40:11

@A megvalósult amerikai ólom..: tudod KISZ fideSSes, Makovecz épületeivel nem az a gond, hogy a tervezőjük jó elvtárs. Ha "libsi" lenne, akkor habzó pofával köpködnéd. Egyszerűen rondák, túlzottak.

ka_TARZI_s 2016.08.31. 10:40:54

@JGDus: Makovecz épületeiről már olvasta, hogy sátánista motívumokis előfordulnak bennük.

Főleg a Szentek és Kárhozottak Temploma című elborult tervében.

ordoguzo.blogspot.hu/

LassúGabi 2016.08.31. 10:46:23

A Katedrálisnak csak nagyon kevés jelenetét forgatták Fóton.
A jelenetek kb 80% Ócsán forgott, ott építették fel a díszleteket.
De volt két hét Ausztria is.
A Winchesteri vár az Kranzenstein kastély, kb 25 km Bécstől.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.31. 10:46:32

@Hóhér az utolsó barátod: Sztem meg imádnád, , ha egy homoszexuális "haladó" ballibsi tervezte volna őket

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.31. 10:48:05

@LassúGabi: Igaz, de Ócsán is inkább csak a belső jelenetek forogtak. maga a templom külső képe nemigen jelent meg..

Yobbágy Fery 2016.08.31. 10:52:14

Akárhányszor elsétálok a Villányi úton a Makovecz emléktábla előtt, mindig arra gondolok, hogy szerencse, hogy csak ott lakott és nem ő tervezte a házat.

LassúGabi 2016.08.31. 10:55:38

@A megvalósult amerikai ólom..: Én dolgoztam a filmben, Ian McShane /Waleran Bigod/ sofőrje voltam. ;-)
Konkrétan Kingsbridge volt felépítve Ócsán, a templom kb a tornyok aljáig, a tornyok már számítógéppel voltak odatéve.
A templom belső jelenetei pedig a bécsi Votivkirchében lettek felvéve.

hutp 2016.08.31. 11:01:21

Hiányolom a felsorolásból a személyes kedvencemet, a londoni Barbican tornyokat:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/18/Barbican_towers.jpg

c2.staticflickr.com/8/7187/6847742742_9399175a4b_b.jpg

Mikor először megláttam ezeket, azonnal elkönyveltem őket a világ legrondább épületeinek. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan lehetett ezeket az ocsmányságokat felhúzni pár száz méterre a Szent Pál-székesegyháztól:

megalopolisnow.files.wordpress.com/2013/06/img_2505.jpg

Az angoloknak nincs szépérzékük.

histar007 2016.08.31. 11:01:22

Most már legaláb tudjuk mi inspirálta a Barad-dur tornyát... Egyedül a színe teszi erre a listára, ugyanez fehérben maga lenne a tisztaság.
Az észak-koreai hotellel meg semmi gáz, ha valahol Amerikában vagy Dubaiban állna, egy marha népszerű épület lenne.

az övezet gázai 2016.08.31. 11:31:23

@Magánvéleményem: Amellett, hogy igazad van, nekem is feltűnt, az a véleményem, hogy az egyházi illetékesek akkor vették volna észre a hasonlatosságot, ha -a te kódolásoddal élve- egy szőrös S.E.G.G. -re hasonlított volna. :)

LassúGabi 2016.08.31. 11:32:55

Sűrűn járok Belgrádba.
Na, ott van pár nyomasztó épület.
Ez első látásra is megdöbbentő:
Istonka Kapija

photos.wikimapia.org/p/00/01/22/61/63_big.jpg

A Genex Tower :

farm7.staticflickr.com/6001/5964378930_79228b5278.jpg

Nagy Zoltáán 2016.08.31. 11:54:05

@Magánvéleményem: szerintem, te vagy perverz, ha ekkora baromságok jutnak eszedbe erről a templomról. A Makovecz templom gyönyörű.

nkvl 2016.08.31. 12:19:00

Jaj hát hol is járhatnék ha nem egy index közeli blogon...
Mivel Makovecz nemzeti oldalon állt, bosszúból a liberálisok az sulykolták a csőcselék fejébe, hogy Makovecz nem is volt igazi művész és nem volt jó építész. Azóta minden kis birka azt bégeti hogy Makovecz sz@@@r.

Amúgy meg az egész okfejtés ezekről az épületekről egyszerűen szánalmas. Vannak köztük nagyon is jók és olyan is amivel semmi gond nincs. Igaz nem is nagy szám.

Maga a szavazás és az eredmény mint ilyenkor mindig erősen megkérdőjelezhető.

Orosz Attila 2016.08.31. 12:29:43

@Nagy Zoltáán: Szerintem meg baromi ronda.Mindketten jól érveltünk, így döntetlen.

Cs 2016.08.31. 12:53:29

@nkvl: Kicsit elszálltál. Nem minden politika körül mozog. Az építészet szubjektív műfaj. Ebbe is belekeverni a politikát az már végtelen agybaj tünete.

Makovecz épületeit lehet szeretni, nem szeretni. Ahogy említettem szubjektív műfaj a dolog. Én mérsékelten szeretem. S nem azért, mert balos, vagy jobbos vagy bármilyen. Egyszerűen a funkciót tartom elsődlegesnek. Makovecz épületei és funkció az, hogy is mondjam, nem voltak túl nagy barátok. Egyébiránt ez a bírálat széleskörűen él. S nem azért, mert valamilyen politikai oldalhoz lehet kötni, valami furfangosan túlgondolt tévképzetekkel.

ui.: A cikk külföldi cikk és szavas fordítása. Olyan emberek véleményét tükrözik, akik közül sokan még azt se tudják, hogy Magyarország merre van pontosan, nem, hogy a magyar bal meg jobb oldal micsoda.

wfh 2016.08.31. 12:56:37

Eltűnt a kommentem? :(

fénycsepp 2016.08.31. 13:15:30

@LassúGabi: +1 . Tavaly voltam ott ,es nagyon elszomorított, mennyire nem változott a város :(.

Szerintem egyedül az elso épület meg az ablaktalan épület félelmetes, de ez minden ablaktalan házra érvényes. Nekem speciel egy bazi nagy lakóház is ijesztő lehet, a falanszter jellege miatt. A hosszúkás, keskeny ablakokat se csipem annyira.

LassúGabi 2016.08.31. 13:23:52

@fénycsepp: Én évente tizenkétszer.
Van ott egy irodája a cégnek, látom ezt eleget.
De vannak gyönyörű részei, a Kalmegdan, meg a gardosi Dunapart, az tiszta Szentendre.

Kakimaki0123456789 2016.08.31. 13:25:46

Nem hiszem el hogy a katerdálishoz ismertetéséhez nem Goldingtól a Tornyot írtátok oda...
moly.hu/konyvek/william-golding-a-torony

ingatlanos blogger 2016.08.31. 13:57:55

@Kakimaki0123456789: Köszönjük! Valóban így van, eszünkbe kellett volna jutnia. Kiegészítettük.

proletair · http://lemil.blog.hu 2016.08.31. 14:09:50

@ingatlanos blogger:

Megkérdezhetem, hogy miért lett törölve az első kommentem?

Yobbágy Fery 2016.08.31. 14:44:09

@nkvl: Szerintem kérdezz meg egy ÉPÍTŐmérnököt, hogy mit gondol az ÉPÍTÉSZmérnökökről, mielőtt politikai fejtegetésekbe bonyolódnál. ;)

nkvl 2016.08.31. 16:48:44

@Cs: Mindenkinek joga van szeretni vagy nem szeretni! De senkinek sincsen joga megkérdőjelezni azt amit valójában tudott.

nkvl 2016.08.31. 16:57:18

@Yobbágy Fery: Nem érdekel, hogy mit gondol egy építőmérnök az építészekről. Az építészek műszaki vénával megáldott művészek. Vagy legalábbis annak kell lenniük.

Múltkor egy huszadrangú építőmérnök fejtegette nekem hogy a nemzeti színház (a Duna parton) miért nem felel meg a tudományos funkcionalizmus elveinek.

Hát én leszrom a tudományos funkcionalizmust. Az érdekel hogy mit látok és az milyen hatással van rám!

Na de itt van pl. F. L. Wright a XX. század egyik legnagyobb építésze és ilyen templomot tervezett Madisonban (WI):

s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/02/0b/81/020b818ba2d2dbcfe466e17ef2aec67c.jpg

Volt szerencsém személyesen is körbe járni. Az épület zseniális viszont templomnak valahogy mégsem. Az amerikaiak mégsem fikázzák sőt büszkék rá hogy amerikai volt a világ egyik legnagyobb építésze.

nkvl 2016.08.31. 17:02:23

@Cs: Makovecz és a funkcióról annyit, hogy valóban nem kellett volna elvállalnia fürdőket és uszodákat valamint szűk költségvetésű projekteket. (Pl. Siófoki templom). De mindez elsősorban az épület fizikusának munkája és nem az övé.

De pl. a paksi templom zseniális. Aki nem hiszi menjen el és nézze meg!

nkvl 2016.08.31. 17:12:32

Ha már a funkcionalizmusnál tartunk ezt a pozsonyi hidat mindenképpen megemlíteném:

farm3.staticflickr.com/2838/10244495525_2d08e5a88e_o.jpg

Borzasztó

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.31. 21:52:16

Íme egy ballibsi szívének kedves épület:

www.budaorsiinfo.hu/wp-content/uploads/2012/01/Budaors_Varoshaza_.jpg

Árad a falakból a lélekteleség és a gőg.
Kb. egy náci pártszékház és egy falanszter díszlet szerelemgyereke..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.31. 21:58:30

@nkvl: Hát ez tényleg ocsmány. Mintha a Világok Háborúja c. filmből lenne az egyik lépegető óriás izé, amint épp autókra vadászik lézerrel.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.09.01. 07:19:36

@A megvalósult amerikai ólom..: ismered azt, hogy "két összeillő ember..."? Na jó, esetetekben nem jön ki a szöveg, mert emberről nem beszélhetük, főemlősről is csak óriási jóindulattal.

TBal 2016.09.01. 11:02:58

@Androsz: A budapesti transzformátorállomásokra emlékeztet, bazinagy vöröstéglaépületet egy vékony csík ablakkal, azon kívül ablak sehol, és a hideg kiráz tölük.

daito 2016.09.02. 16:08:54

Azért tényleg nem teljesen értem ezt a építészmérnöki-művészi szemléletet.
"Hát én leszrom a tudományos funkcionalizmust. Az érdekel hogy mit látok és az milyen hatással van rám!"
Ez k.rv. jó, de amikor elköltünk 2mrd forintot egy épületszerű izére, akkor elfogadható az az óhaj, hogy az az épület megépíthető-e a modern építési technológiák és előírások mentén? Elfogadható az, hogy az az épület pl. ne ázzon be - vagy ha igen, ez később megoldható legyen?
Ugyanis volt szerencsém nem egy Makovecz/Makona épülethez, ami rendszeresen, folyamatosan beázott, de úgy, hogy az üzemeltető szerint az "normális"; hozzátette, hogy bár ez lenne a legnagyobb problémája az épülettel. Neki inkább az volt, hogy modernizálni/átépíteni nem tudta/tudja az épületet.

Egyébként arra a vitára - hogy Makovecznek mi volt a világnézete - pl. Pakson a rendszerváltás előtt bőven volt munkája Neki és a szövetkezetének; az általatok említett templomot is még a rendszerváltás előtt tervezte, féltucatnyi-tucatnyi más munkával együtt.
Valahol Paks jelképévé is vált már azóta - attól függetlenül, hogy igazából a "város" nem azt használja, hiszen van régóta katolikus/református/evangélikus templom - amelyek nagyobbak is - és a közösségük oda jár.
Ő bőven együtt tudott működni a kommunistákkal és utána a szocialistákkal is, kapott tőlük is bőven megrendelést.

registerz 2017.07.30. 19:48:07

Csak azt nem értem, miért egyből az első helyezettel kezdted a felsorolást, nem pedig hátulról.

alapos 2017.07.30. 19:49:13

Aki a 21. században még Verne Gyulát ír, az nagyon normális nem lehet, már megbocsáss!

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.30. 19:56:24

@A megvalósult amerikai ólom..: "Sztem meg imádnád, , ha egy homoszexuális "haladó" ballibsi tervezte volna őket "

Makovecz épületei mindig is ocsmányak voltak, csak a jobboldal magasztalja fel őket. Ahogy Mészáros Lőrinc sem tehetséges, csak a fidesz tolja neki a lopott pénzt. Te pedig hozod a szokásos fideszes formát, hogy akivel nem egyezik a véleményed, az csak mocskos buzi lehet.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.30. 19:59:23

A Maunsell építmények hasznosítására volt pár meredek ötlet, de ránézésre még abban sem vagyok biztos, hogy műszakilag rendben vannak, gyorsan építették őket és nem az örökké valóságnak.
Talán ha csak a platformot tartanák meg, az építményt nem.
A fekete templomot kicsit kontra produktívnak érzem. Inkább sátáni hely érzetét keltheti egy hívőben.

2017.07.30. 20:59:12

@LassúGabi: pont ezt akartam írni. most láttuk, megdöbbentő. és 40 km-ről is az.

dívamacska 2017.07.30. 21:07:29

@daito: Volt itt nálunk a városban egy ház, amit Makovecz tervezett, a teteje konkrétan úgy nézett ki, mint egy hárpia fészke, lefelé fordítva: ezernyi kisebb-nagyobb deszka minden látható tervezés nélkül kazalra hányva. Jó sokáig árulták, aki megvette, le is bontatta a picsába, kábé reménytelen lett volna a tetőt felújítani vagy rendesen karban tartani.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2017.07.30. 21:08:25

Nagy része tök jól néz ki, egyáltalán nem hátborzongatóak. Ami gáz, az inkább csak randa. A katedrális, a Makovecz templom, pl. baromira bejön :)

Inceptio 2017.07.30. 21:13:17

A Maunsell erődöket egy Guy Maunsell nevű építész tervei alapján készítették el a második világháború elején, Kent (Anglia) partjai mentén, hogy előre jelezzék és kivédjék az Anglia elleni légi-, illetve vizi támadásokat.

Úgy tudom 1964-ben egy angol (Roy Bates) beköltözött az egyik ilyen erődbe és nem tudják onnan kitenni, mert az erődök nem brit felségterületen állnak.

Bogyó 2 2017.07.30. 22:04:13

@Orbán Hazaáruló Viktor: Te is ugyanolyan vagy, Szerinted meg azért rondák, mert tudod, hogy Makovecz jobboldali. Nyilván persze a világnézet meghatározza az ízlést. Egy jobboldali nyilván érdeklődőbb lehet a magyar régmúlt iránt, Makovecz épületei egyértelműen utalnak az ősi, kereszténység előtti magyarság jegyeire, hitvilágára, a nap, hold motívumok, illetve a templombelsők sok esetben a jurtákra is asszociáltatnak. Igen ízlés kérdése, de ex cathedra kijelenteni, hogy azok rondák és csak a politikai elvakultak szeretik, nettó baromság. Makovecz nem véletlenül kapott megbízásokat már akkor is, amikor még fogalmunk se volt, hogy milyen a világnézete. Megosztó lehet ez a stílus, de az egyedisége elvitathatatlan. Én többször megnéztem a paksi templomot, sokkal figyelemreméltóbb épület, mint a 28-ik sárga barokk templom 1778-ból. Azt gondolom, jól ötvözi a keresztény és az ősmagyar dolgokat jelképezve a kereszténységbe betagozódott, de karakterét megőrző nemzetet vallásgyakorlásában. A makói fürdő is nagyon kellemes, a jászságban vagy Sárospatakon látható épületek is érdekesek. Hogy egy hülye angol szerint nagyon ronda, mert nem képesek kilépni saját kultúrájukből, csak annak szemüvegén át értelmeznek mindent, inenn a hülye mordorozás. Ez kb. ugyanolyan világképet mutat, mint amikor Erdélyről nekik a rengeteg szépség helyet egy dolog jut eszükbe, Dracula., ami oly formában, ahogyan ők ismerik csak egy honfitársuk agyából pattant ki ott, Angliában. Mellesleg a fenti kép is róla kifejezetten ezt a nézete igyekezve mutatja az épülete, nem láttatva a faelemeket, a csodás belsőt, auz oldalrészt, ahol nagy üvegablakokat. Igen, dominál a sötét szín is, de a sátánizmus vádja merő rosszindulat.

Bogyó 2 2017.07.30. 22:07:16

ahol nagy üvegablakokat fehér oldalfalak is színesítik, enyhítve a sötét színek hangulatát. de persze itt olyan kép van, ami a komorságot erősíti,

pepin_nymburk 2017.07.30. 22:31:46

@A megvalósult amerikai ólom..: a budaörsi városháza több szakmai elismerést kapott. Az látszik, hogy lövésed sincs az építészetről, de észt osztani tudsz. Javaslom látogass el a Műegyetem építész karára, és ott majd felvilágosítanak, hány irányzat létezik

Occam beretvája 2017.07.30. 23:18:55

@pepin_nymburk: Mert neki, veled ellentétben van mit osztogatnia.:-)

Fehérlapos 2017.07.31. 08:23:31

@nkvl: Az a nagyobb baj vele, hogy a híd miatt lebontották a történelmi pozsonyi óváros felét a zsinagógával. Nem sokon múlt, hogy a koronázó templom megúszta a felesleges rombolást. Az egyik tervezője egyébként felvidéki magyar mérnök, a híd megtalálható a világ összes hídépítéssel foglalkozó tankönyvében. Amúgy szerintem nem ronda.

furious ewok 2017.07.31. 09:19:48

Tetszett, hogy a cikk irodalmi párhuzamokat is hozott.

erkölcsi hulla 2017.07.31. 09:30:35

@JGDus: Az egy dolog, hogy szarul néznek ki, de a kivitelezés is a béka segge alatt van. Pl. az egyik gimnáziumát télen lehetetlen kifűteni, téli kabátban vannak napközben bent. És a fakötések is ragasztott szarok, mókolás az egész, magyar színvonal.

Egyébként sokan nem tudják, de eredetileg betonból akart tervezni, de a párt csak a fát engedte neki :)

Mr. Waszabi 2017.07.31. 12:10:04

Az AT&T épülete bár valóban nem oda illő, de nem is lakóépület, hanem telefonközpontnak épült, ezért nincsenek ablakai.

Serrin · http://ecigiblog.blog.hu/ 2017.07.31. 12:12:22

A Kálvin téri irodaházak is simán benne lehetnének a top 10 ronda épületben.

A betonfelhőkarcoló meg inkább érdekes és tulajdonságai (pl.: hűtés) miatt manapság szerverek működnek benne.

Fabius Q 2017.07.31. 15:49:41

@Inceptio: Guy Maunsell a tengerben lábakon álló erődök javaslatát saját ötleteként adta be a királyi haditengerészethez. És rögtön megtetszett a vezetőknek. Még a hidegháborúban is működtek.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.31. 15:59:44

@Bogyó 2: " Te is ugyanolyan vagy, Szerinted meg azért rondák, mert tudod, hogy Makovecz jobboldali."

25 éve is ocsmánynak találtam függetlenül attól, hogy már akkor is imádtam a faépítményeket. Pedig akkor azt sem tudtam mi a jobboldal. Attól hogy a kormánypropaganda valamit állít, nem lesz se igaz, sem szép.

pityókaborsommelier 2017.07.31. 17:36:34

@Prof. William: ma már nem így néz ki, visszakapta eredeti homlokzatát

EU zászlót mindenhova! 2017.07.31. 18:25:50

@nkvl: Húbazz., mintha valami halálcsillag lövöldözné az autókat lézerrel..

A teremőr 2017.07.31. 19:39:26

Tekintettel arra , hogy az első helyre 2367-en, az utolsóra 1089-en szavaztak ez még magyar viszonylatban is igen csak gyenge lenne reprezentatív véleménynek. Ráadásul egy igen csak egyéni ízlés kérdése.

Minden estre én egyikre se mondanám azt, hogy vérfagyasztó. Ha valaki borzongásra vágyik menjen el a bezárt Országos ideg és elmegyógyintézetbe.

gigabursch 2017.07.31. 19:47:08

Makovecz - Isten nyugosztalja - tipikus esete a ajót akarok, de orbutális baromséágok jönnek ki belőle.

Építészete a szememben ízlésterror.
Műszaki szemmel állandó probléma benne a hőhíd, a beázás, a párazugok, a statikai problémák.
Viszont egy dolog biztos.
Messze jobban néznek ki, mint a Kálvin téri üvegház és társaik.

je suis chauve (törölt) 2017.07.31. 20:00:58

@totii: aha, más, olyan mintha egy nagy ork bordakosarában lennél

EU zászlót mindenhova! 2017.07.31. 20:59:46

@A teremőr: Hidd el, vannak nem kevesen, akik onnan kommentelnek..:))

pepin_nymburk 2017.08.01. 10:54:54

@EU zászlót mindenhova!: lehet, hogy néhány egyszeri állampolgár szerint randa. Az építészek szerint meg fantasztikus. Tudom, hogy a laikusok a régmúlt korok stílusait szeretik, meg a toszkán-provanszi vonalat, az építész szakma viszont előre tekint, legyen az ő dolguk. Én nem vagyok építész, ízlésről meg ugye értelmes ember nem vitatkozik. Virágozzék minden virág