Milyen lakást vehetünk 150 millióért?
2018. március 30. írta: ingatlanos blogger

Milyen lakást vehetünk 150 millióért?

Mi számít luxusnak a lakáspiacon? Megtudhatod, ha elolvasod a posztot! Mutatunk rögtön 6 menő luxuslakást, amit ha lenne 150 milliónk meg is tudnánk venni!

apartment-luxury.jpg

A luxus relatív fogalom úgy általában, és ez az ingatlanpiacon sincs másképp. Éppen így azt sem egyszerű meghatározni, hogy mi számít drágának. Például lehet nekünk akár egymillió dollárunk is, nem biztos, hogy a világ más részein luxuslakást tudunk venni belőle, hanem be kell érnünk egy közepes méretű lakással. A portfolio.hu cikke szerint legalábbis így járnánk, ha Monaco-ban, a világ legdrágább városában terveznénk ingatlant vásárolni. Itt ugyanis 290 millió forint mindössze egy 17 négyzetméteres lakásra lenne elég.

"Budapesten 1,6 millió forintos prémium négyzetméterárral számoltunk. Ezért az árért jelenleg néhány tucat belvárosi, illetve egy-két hegyvidéki lakást kínálnak. A magyar fővárosban tehát az 1 millió dollár 181 négyzetméternyi luxuslakásra lenne elég, ami Brazília legnépesebb városának - Sao Paulo - áraihoz hasonlít leginkább."Magyarországon azonban már ez is kiugrónak számít, amit jól mutat, hogy az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a fővárosban 600 ezer forint körül alakul. - folytatódik az elemzés.

Itthon mi számít drágának?

Mindenesetre mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a főváros kiemeltebb részein szeretne prémium vagy akár "csupán" jó minőségű lakást vásárolni. Az egyik ilyen frekventált terület, az V. kerület, ahol ingatlanpiaci szempontból a legmagasabb árakkal találkozhatunk, ugyanis itt található Budapest két legdrágább utcája. Ilyenmódon akár százszoros árkülönbség is lehet egy budapesti luxusvilla és egy vidéki családi ház között.

A prémium ingatlanok csak a piac néhány százalékát teszik ki, mégis kiemelt jelentőséggel bírnak mind az eladói, mind a vevői oldalon. A válság utáni időszakban jelentősen átalakult ez a szegmens; míg régebben a kategória javát az 50 millió forint környéki ingatlanok jelentették, ma már ezzel az árral csak a luxus kategória alját lehet elérni -írja a 24.hu a luxusingatlanpiac alakulásáról.

Mitől függ a luxus: a lokációtól, az ártól, a mérettől vagy a dizájntól?

Szikora Márton, az Eurocenter Ingatlaniroda igazgatója segít a kérdést megválaszolni. A szakértő szerint a luxus ingatlan fogalma erősen relatív és nem az ár az egyedüli feltétel, bár a luxusnak meg kell fizetni az árát:

"A hazai luxusingatlan-piacot családi házak esetében a 300 millió forint fölötti, lakásoknál pedig a 100 millió forint fölötti áron kínált ingatlanok jelentik. Bár a lokáció alapvető fontosságú, egy ingatlant elsősorban a minőségi kivitelezés tesz luxussá. Érdekes trend, hogy a méret helyét átvette az okos technológia, az okos fűtés-hűtés rendszerek a legmodernebb biztonsági rendszerekkel ötvözve. Olyan nagy a fejlődés ezen a téren, hogy amit 15 évvel ezelőtt épült ingatlanoknál luxusnak mondtunk, az ma már nem számít annak - nyilatkozta a hvg.hu-n.

Szikora Márton szerint 150 millió forintból nem is olyan egyszerű minden igény kielégítő luxuslakást venni. Úgy véli, hogy ezért is népszerűek a luxusként bemutatott, jó lokációjú lakóparkok, ahol elérhető például portaszolgálat, medence:

"A magas minőségben felújított, jó alaprajzú, tökéletes lokációjú, belvárosi lakások gyorsan elkelnek. Külön kategória, ha a Parlamentre néz, vagy más nevezetes helyen van. Egy ilyen egyedi ingatlan, még akkor is elkelhet 1,5 millió forint/m2 áron, ha relatív nagy lakásról van szó.” – tette hozzá a szakértő.

 Megnéztünk néhány 150 millió Ft-ot érő fővárosi ingatlant 6 különböző ingatlaniroda ajánlatából:

 

Károlyi-kert luxus 149 900 000 forintért

Budapest gyönyörű és legrégebbi kertjének, a Károlyi-kertnek a szomszédságában majdnem 15 millió forintért vásrolhatjuk meg a 140nm-es ingatlant. .A 3. emeleti panorámás, 3 szobás lakásnak tágas amerikai konyhás nappalija, két fürdőszobája, gardróbszobája is van. 

Forrás: mybudapesthome.com 

 Tágas családi ház a villanegyedben 129 millió forintért 

Remetekertvárosban, a fővárosi Pesthidegkút villanegyed jellegű részében található ez a 3 emeletes családi ház. 5 hálószoba, 4 fürdőszoba és egy hatalmas 40 m2-es, kandallós nappali,  konyha, kamra és mosókonyha is megtalálható az ingatlanban. Mindemellett egy 30 m2-es terasz, erkély, 8 személyes  Jacuzzi,  szauna,  fitneszterem, tárolóhelység, 2 garázs és egy csodás kert tartozik a felújított és riasztóval védett 400 nm-es ingatlanhoz.

Forrás: eurocenter.hu 

Rózsadombi luxuslakás 149.500.000 forintért

Villa jellegű épületben 126 nm-es luxuslakás a Rózsadombon, a Berkenye utcában 53 m2-es tetőterasszal eladó.
Belső tere neves lakberendező tervei alapján lett  kialakítva. A két lakásból átalakított pazar ingatlant 2 gyerekszobával, nappalival étkezőkonyhával, dupla fürdőszobával,  hálóval és tárolókkal bútorozottan kínálják. 

 Forrás: towerbudapest.com

 Fővám téri tágas otthon Charles Dickens dédunokájától 135. 000. 000 forintért

A Catherine Dickens Property társtulajdonosának, Catherine Dickens irodájának az oldalán bukkantunk rá erre a 173 nm-es 5. kerületi lakásra. A műemléknek számító épület ötödik emeletén elhelyezkedő lakás a térre néz. A 2 különböző lakásból álló ingatlanhoz 6 szoba, 2 konyha, 3 fürdőszoba, 2 erkély és egy 18 nm-es tetőterasz tartozik. Modern fan-coil fűtő-hűtőrendszerrel látták el a felújított ingatlant. Közösköltség: 45.000 Ft.

Forrás: catherinedickensproperties.com

Luxuslakás télikerttel 145.900.000 forintért

A belváros műemlék hangulatú részén 141 nm.-es, legfelső emeleti, tágas, luxuslakás télikerttel, infraszaunával, legmagasabb színvonalú felszereléssel és beépített bútorokkal eladó. Az amerikai konyhás étkező-nappali 70 nm-es, napfényes. Ehhez kapcsolódik a 10 nm-es télikert, amelynek nagy, elhúzható ablakai nyitottá, terasszá tehetik a virágokkal teli szobaszerű helységet. Igényes beépített és egyedi design bútorokkal rendezték be a lakást. A fürdőben elhelyezett kétszemélyes infraszauna, a tágas zuhanyzó, a 2 személyes mosdó is a kényelmet szolgálja. Egy külön WC is található a bejáratnál. Két évvel ezelőtt teljes körűen, belsőépítész tervei alapján újították fel a luxusingatlant. Sanier Duvall márkájú és típusú egyedi fűtésrendszerrel, Hitachi klímával rendelkezik. A lakáshoz tartozik egy pincében lévő tároló. A zárt lépcsőházból nyíló lakást riasztó védi. Szobái utcára néznek, belmagassága 3,60 m. Az itt lakóknak az utcán a parkolás ingyenes, ugyanakkor az utca végén parkolóház található.

Kép forrása: budapestluxuryapartments.hu

190 nm-es, örök panorámás lakás 138. 000. 000 forintért

A 12. kerületben a János Zsigmond utca egyik 3 lakásos, minőségi társasházában található ez a 190 nm-es, örök panorámás, kertkapcsolatos lakás, amelyhez 2 gépkocsi tárolós garázs és 1 db kamra tartozik. A frissen újjáépített, déli tájolású lakás, a XII. kerület egyik legszebb utcájában található. Napsütéses, világos, nagy terek jellemzik, 44 nm-es terasza közvetlenül kapcsolódik a nappalihoz és az egyik hálószobához. Nyugodt, szép, zöldövezeti környék, a város zajától és szmogjától mentes. A belváros 15 perc alatt elérhető. A lakás teljesen berendezett, új bútorokkal, teraszbútorokkal. Az ár tartalmazza a beépített, teljesen gépesített konyhát, tárolót, dupla garázst, valamint a 600 nm-es közös kert és a lakás saját kertjének használatát. A legmodernebb alumínium nyílászárók és a háromrétegű üvegezés, együttesen garantálják az egyedülállóan alacsony rezsiköltségeket. Padlófűtés és teljes légkondicionálás teszi kivételessé a luxust. Külön háztartási helyiség, cipő- és kabáttároló, spájz és dolgozószoba gondoskodik a lakók kényelméről.

Forrás: budapestingatlaninfo.hu

Szavazz! 

 Ha tetszett a bejegyzés, meg is oszthatod! Látogass vissza újra, olvasd el korábbi posztjainkat is!

A bejegyzés trackback címe:

https://sarkiingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr9213409115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.