Egyre drágábbak a budapesti albérletek
2021. december 10. írta: ingatlanos blogger

Egyre drágábbak a budapesti albérletek

A 2021 januárjában tapasztalt mélypont után folyamatosan emelkednek a budapesti albérletárak, egyes kerületekben már a 200 ezer forintos átlagárat is túlléptük. Lakásvásárlóként és kiadóként is érdemes tájékozódnunk még az új év előtt.

shutterstock_1495618376_1.jpg

A KSH adatai szerint tavaly októberhez képest 8,6 százalékkal nőttek a budapesti lakbérek. 2020 folyamán több hullámban csökkentek az árak, a mélypontot idén januárban érték el, majd februártól újra emelkedni kezdtek. Leginkább a pesti átmeneti és belső kerületekben nőttek a a kínálati lakbérek, míg a külső kerületekben stagnáltak októberben az előző hónaphoz képest.

Egy év alatt a budai hegyvidéki kerületekben nőttek az árak a legmeredekebben, ahol 8,1 százalékkal haladták meg az árak a tavaly októberit. Októberben Budapesten átlagosan 150 ezer forintba került egy albérlet, az V. kerület azonban áttörte a kétszázezer forintos plafont. Bár tagadhatatlan, hogy az árak intenzíven emelkednek, a járvány előtti, 2019-es számoktól még mindig elmaradnak a mostaniak. Az albérletárak mellett a biztosítékok mértéke is növekedik: kezdenek eltűnni az egyhavi kaucióval kivehető lakások, a meghirdetett kiadó lakások alig 7 százalékánál kérnek csupán ennyit, ami rekord méretűen alacsony arány.

képek forrása: towerbudapest.com

A kiadóknak is alkalmazkodniuk kell

Az emelkedő árak nem jelentik azt, hogy csak a lakáskiadóknak áll a világ. Egyre több területen érhető tetten, hogy változnak a kiadói szokások is. Jelentősen nőtt például azoknak a lakásoknak az aránya, ahol a tulajdonosok engedélyezik a bérlőknek, hogy kisállatot vigyenek magukkal. Budapesten 2016-ban a lakásoknak még csak 10 százalékában lehetett kisállatot tartani, 2021-re viszont már 18 százalék volt az arány. A tulajdonosok egyre inkább meghallgatják a bérlők igényeit és a kisállat tartás sokkal elfogadottabbá vált.

A gyermekbarát és állatbarát albérletek mellett egyre többen keresnek olyan bringabarát lakásokat is, ahol megoldható a biciklik biztonságos tárolása. Lehet ez társas házi kerékpártároló vagy külön helyiség a lakásban, esetleg erkély vagy fali bringatartó. Ha valaki ilyen lakással rendelkezik, azt érdemes a hirdetés során hangsúlyozni, ugyanis segíthet a hatékonyabb kiadásban. Fontos megjegyezni azt is, hogy azok tudják leggyorsabban kiadni lakásaikat, akik reális árat kérnek érte. Jobban megéri a lehető legmegbízhatóbb bérlőt kivárni ahelyett, hogy gyorsan lecsapunk arra, aki a legtöbbet fizet.

Még mindig saját tulajdonra hajtunk

Az Európai Unió lakosságának 69,8 százaléka él saját tulajdonú lakásban, ám Magyarországon ez az arány magasabb, 91,3 százalék. Hazánkat csak Románia és Szlovákia előzi meg. Horvátországgal osztozunk a harmadik helyen. A magyarok ideálja a saját lakás elérése, az emberek ragaszkodnak a saját vagyon megteremtéséhez, és ebben a legnagyobb értéket az ingatlan képviseli. Nyugat-Európában ez sokkal kevésbé jellemző: Hollandiában 69, Svédországban 64,5, Franciaországban pedig 64 százalék a saját tulajdonú ingatlanok aránya, Németországban pedig az ingatlanoknak alig a fele saját otthon.

Saját vagy albérlet?

Nem csoda, hogy sok fiatalnak jelent dilemmát, hogy mi mellett tegye le a voksát, hiszen sok mindent kell átgondolni költözés előtt. Képesek vagyunk-e például évtizedekre lekötni magunkat egy hely mellett és lakáshitelt fizetni, ami igaz, hogy saját vagyonunkat gyarapítja ugyan, de lakásvásárlás esetén mégiscsak több a kiadás hosszútávon, mint ha albérletben laknánk, ahol a lakás fenntartása javarészt a tulajdonosra hárul. A lakásvásárlással kapcsolatban a legnagyobb visszatartó tényező természetesen a lakáshitel önerője, amit évekbe telik összegyűjteni, ám megéri, mivel, ha sikerül átugranunk a ezt az akadályt, sajátunkként alakíthatjuk a terünket és sok bizonytalanságtól kímélhetjük meg magunkat. Szakértők szerint a fiatalok SZJA- mentességeis javíthat a korcsoport ingatlanpiaci esélyein, ami élénkítheti a garzonok piacát, hiszen ezek sokaknak elérhető ugródeszkát jelenthetnek a saját ingatlanhoz jutásban.

Milyen aktuális hozamokra lehet számítani, ha lakásba fektetnénk a pénzünket?

A tavalyi átlagos hozamszinttől elmarad az idei a befektetési célú lakóingatlan-vásárlásoknál. A használt lakások esetében csökkent a nyereség, a fővárosi új lakások esetében pedig stagnált. Ennek oka, hogy az ingatlanárak gyorsabban nőnek, mint az albérlet árak. A legnagyobb hozamot vidéki használt ingatlan vásárlásával lehet elérni, míg a legkisebbet budapesti belvárosi lakásokkal. Ingatlanba fektetni azonban még emellett is jó döntés, hiszen a gyengének nevezett belvárosi hozam is 4 és 9,5 százalék körül alakul jelenleg.

képek forrása: eurocenter.hu

Mire figyeljen, aki kiadja lakását?

Fontos tudnivaló, amire a NAV is figyelmeztet, hogy lakáskiadás után negyedévenként adóelőleget kell fizetni, és a jövedelmet az éves SZJA-bevallásban önálló tevékenységből származó jövedelemként kell feltüntetni. Az adó mértéke 15 százalék, a havi kifizetéseket pedig érdemes dokumentálni, legegyszerűbb az átutalás közleményében bérleti díjként megjelölni az összeget.

Lakáskiadóként érdemes odafigyelni arra is, hogy bár a koronavírus legújabb hulláma a keresleti és kínálati oldalakat nem befolyásolta, a lakáskiadás mikéntjére hatással van. Mindenki törekszik arra, hogy lehetőség szerint csökkentse a személyes találkozásokat, így az albérlet kiadások során is felértékelődött az online platformok szerepe. Erre tekintettel, ha bérlőt keresünk, érdemes minél informatívabb hirdetést összeállítani (pontos leírással és profi fotókkal, ám a valóság megszépítése nélkül), és megbízható platformot választani, ahol az albérletre jelentkező személy is ellenőrizhető. Sok lakástulajdonosnak azonban nincs kapacítása arra, hogy a lakás meghirdetését és a kiadás körüli hercehurcát is egymaga vállalja. Akik ebben a cipőben járnak, nekik kínálja szolgáltatásait a lakáskezelő.

Ki tud nekünk segíteni?

Ha azt sem tudjuk, hol kezdjük a tengernyi tennivaló között, akkor jó ötlet lehet egy profi lakáskezelő segítségét kérni. A lakáskezelő vállalja a kiadó és bérbe adott ingatlanok teljes körű ügyintézését, ahogy mi szeretnénk. Ha a bérbeadásban, a megfelelő bérlő kiválasztásában kérünk segítséget, akkor abban, ha a kapcsolattartásban vagy a szerződéskötés és pénzügyek intézésében, akkor abban segít, sőt akár a teljes folyamatot is rábízhatjuk. Így nyugodtak lehetünk afelől, hogy a lakásunk jó kezekben van és olyan személy intézi az ügyes-bajos tennivalókat, aki tényleg szakember a piacon.

Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is, és látogass vissza újra!

A bejegyzés trackback címe:

https://sarkiingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr8816774186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CSOKKI MÁLNA 2021.12.11. 18:51:33

Majd az omikron kissé lenyomja őket..

Nancsibacsi 2021.12.12. 16:27:32

"Ingatlanba fektetni azonban még emellett is jó döntés, hiszen a gyengének nevezett belvárosi hozam is 4 és 9,5 százalék körül alakul jelenleg."
Ez valljuk be ordas nagy hazugság.
Eleve lejön belőle egy csomó költség, amelyek közül csak egy az SZJA - nem értem ha 1x tudjuk a százalékot miért is nem vonjuk le egyből? -, plusz nem kellene 12 hónappal számolni, mert átlagosan 10 hónapot van kiadva, plusz nyugodtan le lehet vonni 10 évenkénti nagy felújítás költségét, mert anélkül maximum munkásszállónak lehet kiadni, gombokért.

Ma már minimumnak számít a 3:2 benti munkavégzés:home office, de eléggé elterjedt a 2:3, nálunk pl. 1:4 van, de tudok olyan helyet ahol 0:5, vagyis irodai munkavégzés nincs. Ez két oldalról is támadja a bérleti díjak, meg a Budapesti ingatlanok értéktartását:
- A vidékiek 1 napra fel tudnak járni akár 200 km-ről is Budapestre (0-ra meg pláne).
- A cégek a bérleti szerződés lejártával kisebb irodákba költöznek, üresek lesznek az irodaházak, így a régebbieket valószínűleg lakóingatlanná fogják átalakítani. Láthattunk már hasonlót pl. a Griff hotel esetén, amelyben lakásokat alakítottak ki a felújítás során.

Szóval nem, abszolúte nem éri meg ma Budapesten ingatlanba fektetni. Vidéken - ha eltaláljuk hol fog emelkedni -, akkor igen. Pl. Balaton déli part, Bp-hez közelebbi végén 1 éve még 30 millióért lehetett venni rendes emeletes házat, most már 50 se nagyon találni.
süti beállítások módosítása