Elindult az őszi albérletvadászat! Mire számítsunk?
2020. szeptember 03. írta: ingatlanos blogger

Elindult az őszi albérletvadászat! Mire számítsunk?

Jó néhány éve a szeptember környéki albérletkeresés szinte lehetetlen küldetésnek bizonyult.  Jó hír, hogy minőségi albérleteket ezúttal nem lesz olyan nehéz találni.
shutterstock_1516564265.jpg

Mióta kiderült, hogy számos felsőoktatási intézmény kevesebb kollégiumi férőhelyet biztosít a diákoknak a járvány elleni védekezés miatt, várható, hogy növekszik az igény a kiadó lakásokra azokon a településeken, ahol egyetemek is vannak és legfőként a fővárosban. A bérbeadók leginkább azokra a diákokra számítanak ősztől, akik dolgoznak is a tanulás mellett, így ha digitálisan folytatódik az oktatás, akkor is maradnak a lakásban. Számolni lehet azzal is, hogy a járványhelyzet miatt csökkenhet azoknak a külföldi diákoknak a száma, akik eddig a belvárosi lakásbérlők számát növelték. 

Nem mindenkinek jön be a koli

Bár most sok első éves egyetemista izgatottan várja, hogy megkapja-e az igényelt kollégiumi férőhelyet, sokan, ha tehetik inkább albérletbe költöznek. A 22 éves Kamilla is így volt ezzel, ha nem is rögtön. A fiatal egyetemistalány két éve költözött Budapestre és heves-megyei kisvárosból. Hatalmas volt az öröm, amikor megtudta, hogy kapott kollégiumi ágyat, hiszen a szülei tanári fizetésükből nehezen tudták volna finanszírozni az albérletet. Kamilla gyorsan feltalálta magát a fővárosban és tanulmányai mellett különórák tartását is vállalta. Hamarosan rádöbbent, nem is biztos, hogy a kollégium a legjobb választás:

"Mivel a koliban nem fogadhattam a tanítványaimat,  egyrészt mert ott csak egy ágyam volt és egy asztalom, másrészt, szinte lehetetlen, hogy bármilyen szintű privát szférád legyen egy kollégiumi szobában, úgy éreztem, lépni kell. Ja és a munkám miatt rengeteget utaztam. Volt, hogy napi négy-öt órát is utazgattam a városban, vagyis szinte többet, mint amennyit tanítottam. Egy év múlva kiléptem a komfortzónámból és 2 kolistársammal kerestünk egy albérletet. Fontos szempont volt, hogy legyen külön szobám és, hogy jó helyen legyen közlekedés szempontjából. Mindez sikerült, hiszen a lakás 2 percre van a metrótól. Sokkal több tanítványt tudok így vállalni, mert ők jönnek és nem megy el az időm az utazgatásra. Nyáron egy nyelviskolában dolgozom és néha szombatonként is, így ki tudom fizetni az albérletet és élvezem, hogy végre van a privát szférám!"  - ecseteli történetét a lány, aki szerencsés helyzetben volt, mivel voltak olyan barátnői, akikkel közösen bérelhettek egy megfelelő lakást. Az első éves "gólyák" közül viszont nincs mindenkinek ilyen ismerőse, és sokan kifejezetten azért is mennek el a gólyatáborokba, hogy jövendőbeli albérlőtársat találjanak. Mások Facebook-csoportokban keresnek albérlőtársat.

Nemcsak a diákok vannak előnyös helyzetben

shutterstock_1508752064.jpgA most vidékről fővárosba költöző egyetemisták kedvezőbb helyzetben vannak a korábbi évekhez képest, hiszen több lakásból választhatnak és még alkudni is tudnak a meghirdetett árakhoz képest. Sőt, nemcsak a diákoknak kedvez a jelenlegi albérletpiaci helyzet, hanem például azoknak is, akik eddig a külső kerületekből vagy a környező településekről  jártak a fővárosba dolgozni. Ők most már megtehetik, hogy a belvárosban éljenek, és általában egyéves határozott idejű szerződéssel a tavalyihoz képest jóval kedvezőbb áron bérelhessenek lakást. Sokan élnek ezzel a lehetőséggel, mert időt és pénzt is megtakarítanak ezzel. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján egy olyan trend is megfigyelhető a lakást bérlő gyermekes családoknál, hogy többen a belváros helyett most inkább a kertes házas, ritkábban lakott területeken keresnek albérletet, ahol a koronavírus-járvány esetleges második hulláma idején kényelmesebben élhetnek. 

Az időnyomás alatt levő tulajdonosoknál a gyors bérbeadás fontossága miatt most komolyabb engedmény lehet elérni. A vg.hu cikke szerint a kínálat bővülése nemcsak az ár tekintetében hozta jobb alkupozícióba a leendő bérlőket, hanem az elvárható minőség vonatkozásában is. A nézelődést azonban nem érdemes elhúzni, mert sok bérlő az alacsonyabb kínálati árakat látva most új kiadó lakás után nézhet, így a legjobb minőségű, lokációjú lakásokra gyorsan lecsapnak.

Miért juthatunk most olcsóbban albérlethez?

Tehát egyelőre arra lehet számítani, hogy elsősorban Budapesten a korábbi évekhez képest olcsóbban juthatunk jobb minőségi albérlethez. Nézzük miért is alakult ez így? A világjárvány következtében több millió ember életében bekövetkező drasztikus változások sok mindenre kihatnak, melyből a lakáskiadás sem maradt ki. Március óta tapasztalható a koronavírus-járvány hatása a bérbeadás területén is. Az egyik legszembetűnőbb jelenség az albérletpiacon a kínálat robbanásszerűen növekedése. A napi.hu szerint országosan 22 százalékkal több lett a kiadó lakás, Budapesten 12 százalékos a bővülés, a havi 100 ezer alatt kínált fővárosi lakások pedig tripláztak.

Ez a helyzet tehát az albérletek piacát is valamelyest átrendezte, annak ellenére, hogy a járvány megjelenése elsősorban nem a bérleti vagy a lakáspiacot rengette meg, mégis ezeken a területeken jelentkeztek a hatások.

Pavelka Zsolt, a Tower Ingatlan Kft. bérbeadási vezetője szerint a piac jelenleg úgy néz ki, hogy a bérleti oldalon erős bezuhanás történt az árazásban. A szakképzett ingatlanközvetítő és értékbecslő ennek legfőbb okát abban látja, hogy nagyon nagy mennyiségű lakás érkezett a hosszú távú piacra a rövid távú, turisztikai területről (például az Airbnb-s lakások):

"Amikor erről beszélünk, akkor ezres nagyságrendről beszélünk. Ennek értelemszerűen óriási kínálatbővítő hatása volt, ami jelentős árzuhanást eredményezett. Ennek másik összetevője, hogy sok külföldi kereső nem tudott jönni az országba, vagy elnapolta költözési szándékát a bizonytalanabb gazdasági helyzet miatt. Így a kínálatbővülés mellé keresletcsökkenés is társult.”

Holcsik Dániel, a kiadó luxusházakkal és lakásokkal foglalkozó Eurocenter Ingatlaniroda bérbeadási vezetője is a turizmus visszaesését, leállását tartja az ingatlan piacra gyakorolt legközvetlenebb hatásnak:

„Mivel a rövid távú lakáskiadás drámai mértékben megcsappant, ezek az ingatlanok a hosszú távú bérleti piacon jelentek meg. Személyes és kollégáim tapasztalatai alapján, a belvárosi részeken kb. 20-30%-os áresés látható, míg az ebből a szempontból kevésbé érintett budai oldalon inkább 10-20% visszaesés tapasztalható.”

Mit is jelent ez az árcsökkenés pontosan?

Már Budapest belvárosában is található 120-160 ezer forintos havi lakbérért kiadó lakás, amely eddig leginkább a külvárosi kerületekre volt jellemző.

Különböző hirdető oldalakon megnéztünk ezek közül néhányat:

150 ezer forintért adják ki havonta ezt a 9. kerületi 6. emeleti lakást, melynek hirdetésére a Towerbudapest.com oldalon bukkantunk. Az Üllői úton a Pöttyös utcai metrómegállónál található 70 négyzetméteres, felújított panel lakásban  van nappali,étkező, konyha, erkély, 1 + 1 félszoba.

Képek forrása: towerbudapest.com

 

160 ezer forintért kiadó a managerent.hu oldalon ez a 3. emeleti 60 nm-es apartman a Hegedűs Gyula utcában. A lakás nappalis plusz két hálós, a WC és fürdő egyben. A lakás egy liftes társasház 3. emeletén található. 

Képek forrása: managerent.hu

 

339 euroért, vaygis körülbelül 115 ezer forintért lehet bérelni egy a belvárosi  egyszobás apartmant a Róbert Károly körúton a Csata utcánál. A világos apartman bútorozott és gépesített, földszinti és kertre néz.

Képek forrása: eurocenter.hu

Egy angol nyelvű oldalon találtunk rá erre az 5. kerületi, Kossuth Lajos úti lakásra, melyet havonta 450 euroért, vagyis körülbelül 155 ezer forintért kínálnak kiadásra hosszú távra, minimum egy évre. Az 50 négyzetméteres lakás bútorozott és az utcára néz.

Kép forrása: cdpbudapest.com

 

Mire érdemes figyelni?

A másik, vagyis a kiadói oldalt tekintve a jelenlegi helyzetben érdemes különösen körültekintően belevágni a lakáskiadásba. A változó piaci környezet miatt mind a bérlő, mind a a kiadó fél számára fontos szempont a kiadási vagy bérlési időszak pontos meghatározása. Lényeges továbbá a bérleti feltételek szerződésbe foglalása, amelyet, ha közjegyző előtt kötnek meg, még nagyobb jogi biztonságot nyújthat mindkét fél számára. Amennyiben mindezek ügyintézésére nincs időnk vagy nem vagyunk jártasak ezen a területen, egy tapasztalattal rendelkező tanácsadó szakember sokat segíthet. Egyre többen veszik igénybe lakáskezelő segítségét, aki a bérleti megállapodás létrejötte után is intézi az ingatlan ügyeit a bérleti időszak folyamán. Manapság nem könnyű feladat a bérleti díjat meghatározni, mert nincs két egyforma lakás, a hirdetésekben szereplő bérleti díjak pedig nem mindig tükrözik a valós piaci árat. Egy lakáskezelő ilyenkor segítséget is nyújthat a  piaci szereplőknek. A bérbeadás folyamatát is gyorsíthatja, ha lakásunk egy kezelő cég adatbázisában van, akik kiemelt helyen kezelik az ilyen lakások bérbeadását. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg, hogy mások hoz is eljusson! Látogass vissza újra és olvasd el korábbi posztjainkat is!

A bejegyzés trackback címe:

https://sarkiingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr4816179032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása