Milyen lakást lehet találni 30 millióért Budapesten?
2020. július 18. írta: ingatlanos blogger

Milyen lakást lehet találni 30 millióért Budapesten?

Használt lakás vásárlásánál Budapesten 30 millió a lélektani határ. 30 millió forint körül már nagyon jó minőségű otthont vehetünk a fővárosban! Nézzük mégis milyeneket!

house-2563853_1920.jpg

Az elmúlt évek során egyre nagyobb üzletággá nőtte ki magát a lakáskiadás Magyarországon. Főként a főváros hosszú ideje a befektetők kedvelt célterülete, ami a lakáspiaci számokat is átalakította. Az utóbbi időben a koronavírus-járvány és egyéb összetett folyamatok befolyásolják a budapesti lakáspiacot. Az átmeneti megtorpanás ellenére azonban továbbra is egyértelmű, hogy ma is érdemes fővárosi lakásba fektetni a pénzünket. Emellett érdemes figyelni az inflációra is, amit az olyan reáleszközök fenntartásával lehet kivédeni, mint a részvény, arany és az ingatlan. 

Hosszú távon ugyan még nem tudni hogyan alakulnak a hitelek kamatai, azonban eddig a legnépszerűbb hiteleknél nem volt drágulás, és a banki kamatköltségek alakulása sem is indokol kamatemelést. Ez nagyon fontos szempont, hiszen a jelenlegi ingatlanárak mellett sokan csak lakáshitel igénybevételével tudnak vásárolni. Az anyagi lehetőségeink mérlegelése után az optimális helyszínt kiválasztva racionális döntés a lakásvásárlás, ami hosszú távon gondolkodva várhatóan ezekben az években is stabil befektetést jelent. Az országon belüli migráció is hatással lehet az ingatlanpiac alakulására, ami általában a gazdaságilag fejlettebb településekre irányul, így a főváros ezt figyelembe véve is ideális választásnak tűnik hely tekintetében is.

Várjunk vagy ne?

Több elemző szerint most sem érdemes túl sokáig halogatni a vásárlást, hiszen az ingatlanpiaci tendenciák nem utalnak arra, hogy számottevő változás állna be, így az árak jelentős csökkenése sem várható (a fővárosban legfrekventáltabb kerületrészekben összességében csupán maximum 5 százalékos árcsökkenésre számíthatunk).  Ráadásul egyes elemzések szerint Budapesten 2021. I. negyedévében az idei első három hónappal összevetve már nőhet a forgalom, s ezt követően, a jövő év második felében az árszínvonal is.

Megkérdeztünk erről egy több éves ingatlanpiaci rendelkező szakembert is, aki úgy látja, hogy a piac a vírus miatt annyiban változott most, hogy a külföldi befektetők kevésbé vannak jelen, így többnyire a magyarok vesznek, akiknek többsége otthont keres:

„Így egy vevői piac alakult most ki, mivel több az eladó lakás, mint a potenciális vevő. Célszerű egy ingatlanos segítségét kérni, mert sokszor ők tudják, hogy mely lakásoknál van lehetőség olykor akár nagyobb áralkura is. Van ugyanis több olyan tulajdonos, aki már 6-8 hónapja hirdeti a lakását és már szabadulna tőle.  Ezen eladóknak pedig azért érdemes ingatlanost fogadni, hogy a kialakult vevői piacon, segítsenek az ingatlan reális beárazásában, potenciális vevőket elérni, valamint, hogy hamarabb tudják értékesíteni az eladni kívánt lakást.”

Mire elég, ha van harminc milliónk?

Harminc millió forint nem kevés pénz, pláne 40 millió. Ennek ellenére, ha a fővárosi ingatlanpiacon tervezzük elkölteni, könnyen rádöbbennünk, hogy lehetne több pénzünk is… A gazdasági válságban, körülbelül tíz éve ennyi pénzért akár luxuslakást is vásárolhattunk, viszont azóta rengeteg változás történt, így jelenleg a 30 millió forint inkább belépő összegnek számít Budapesten - főleg Pesten a belvárosban vagy Budán. Új építésű lakásokat nem is igen találunk 25-30 millió forint alatt a fővárosban. Általában a felújításra szoruló, bútorozatlan eladó lakások a legolcsóbbak, viszont számolnunk kell a használt eladó lakásoknál azzal, hogy már előttünk volt gazdája, és nem a mi ízlésünk szerint alakíthatjuk, mint egy új építésű lakást. A piacesprofit.hu cikkéből jól látszik, hogy a legolcsóbb a XX. kerület, ahol 20 millióból már egy 45 négyzetméter alapterületű lakásra is számíthatunk, de ez a maximum ennyiből. A külső kerületek nagy részét a 35-45 négyzetméter közötti lakások jellemzik, de beljebb haladva egyre drágább kerületekkel és így természetesen kisebb lakásméretekkel találkozhatunk. A belvárosban pedig 25 négyzetméter feletti garzonra nem lehet már számítani ezért 20 millióért.

Hogyan alakulnak az árak kerületek szerint?

 Az enpenzem.hu összefoglalója szerint, ha az átlagos négyzetméter-árakat vizsgáljuk, a főváros 5. kerülete továbbra is vezeti a budapesti árrangsort 979 ezer Ft/m2-rel. Ennél is drágább a Budai Vár és közvetlen környéke, ahol tavaly itt hajszállal átlépte az 1,3 milliós szintet az átlagos négyzetméterár. A többi I. kerület ingatlan átlagára nem éri el a 800 ezer Ft/m2-t. A 700 ezres szint fölé még a II., a VI., a XII., a XI. és a VII. kerület jutott. A másik végletet, 450 ezres átlag alatt a XXIII., a XX. és a XXI. kerület adja.

Nagy Dávid ingatlanszakértő úgy látja, hogy ma Budapesten szépen felújított panelt lehet kapni 30 millió körül, vagy akár belvárosi (6,7 kerületben) olyan klasszikus téglalakást, ami kisebb felújításra szorul. „A körúton belül többnyire garzon (25-30m2) lakásokat lehet kapni 30 millió körül, de már a belsőbb kerületekben (például a 6.,7.,8. és 9. kerületekben) a 40 milliós határig már egy hálószobás lakások is vannak (40-60 m2) bőven. A szűk belvárostól távolodva jelenleg 40 millióig körül több újépítésű projektben is kapható már 35-55 m2 körüli nagyobb garzon vagy 1 hálószobás lakás, de például a 8. kerületben 40 millióért már kapni újépítésű, nappali + 2 félszobás, 53 m2, erkélyes lakást is.”

Nézzük, milyen a felhozatal 30 millió forint környékén az ingatlanos oldalakon:

Nem lehetetlen találni 30 millió körül az 5. kerületben sem

Az eurocenter.hu oldalon találtunk 36 millióért egy 27 nm-es magas minőségben felújított, modern stúdió-lakást az V. kerületben, a Váci utcában. A lakás egy patinás, gyönyörű és rendezett ház 5. emeletén helyezkedik el.

Képek forrása: eurocenter

35 800 000 forintért a belváros szívében

A VII. kerületi Vörösmarty utcában egy frissen felújított, galériával 42 m2-es lakást, 4 másik hasonló paraméterekkel rendelkező ingatlannal együtt kínálnak a budapestingatlaninfo oldalon. A lakások tavaly lettek igényesen felújítva és lakberendező által átgondoltan  berendezve. A fűtésről és a hűtésről wifis, mobiltelefonról is vezérelhető split-klíma, és villany fűtőpanel gondoskodik.



Képek forrása: budapestingatlan.info 

48 nm-es lakás 30 milláért

Ezt a két szobás lakás a mybudapesthome oldalon bukkantunk erre a 9. kerületi 48 nm-es lakásra, melyet a Drégely utcában hirdetnek kicsivel több, mint 30 millió forintért. A második emeleti kétszobás lakás ablakai az udvarra néznek.

Képek forrás: mybudapesthome

Újépítésű lakás Kőbányán

Budapest 10. kerületében egy új építésű társasházban találtuk ezt a 45 nm-s stúdió lakást 29.003.000 Ft áron a towerbudapest.com oldalon. Az ingatlan a liftes társasház 1. emeletén helyezkedik el. A burkolatok igény szerint még választhatók és a belső kialakítás megbeszélés szerint változtatható.

Képek forrása: towerpudapest.com

 

Panellakás Óbudán

A budai részen már nem volt ilyen egyszerű 30 millió körüli értékű lakást találni, de a toweringatlanbuda oldalon (link) találtuk 27,9 millió Ft-ért ezt a 3. kerületi 50 nm-es szépen felújított lakást Óbuda központjában, a Flórián tér közelében. A kétszobás lakás egy panelház 8. emeletén található.

Képek forrása: toweringatlanbuda.com

Ha tetszett a poszt, meg is oszthatod ismerőseiddel! Nézz körül a blogon és látogass vissza újra! Hogy ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel a blog.hu-s követésre!

Első kép: pixabay.com

Hasonló témában ajánljuk még:

TOP 5-BEN BUDAPEST MINT KREATÍV ÉS KULTURÁLIS EURÓPAI VÁROS 

Továbbra is Budapest a legolcsóbb főváros a régióban

Milyen lakást vehetünk 150 millióért?

Nem is nehéz itthon lakáshoz jutni...vagy mégis?

Tovább drágulnak a lakóingatlanok Magyarországon

Fővárosi luxusingatlanok a malomtól a kastélyig

A Budapestről készült fotó forrása: pixabay.com

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sarkiingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr5616036194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moonlight777 2020.07.19. 19:24:35

30 milláért nem pesten vennék lakást, hanem inkább vidéken családi házat jó nagy kerttel...

Ráhel a saját lábunkon áll 2020.07.19. 19:48:07

Szépen felújított Óbudán...azzal az ótvar csempével a fürdőben és a konyhában...borzalmas.

Az áresés sokkal nagyobb lesz mint 5%, aki most vásárol az mind hülye, már bocsánat.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2020.07.19. 21:55:16

Ezek nem lakasok, ezek lyukak. 27 negyzetmeter 36 millioert hagyjuk mar.

fittyerfutty 2020.07.20. 01:15:36

@moonlight777: Köszönjük Emese jól megmondtad a tutit. Tudod bármilyen hihetetlen, nem mindenki akar házat meg kertet, és még kevesebben akarnak a Pékf@aszán lakni, főleg ha Budapesten dolgoznak és odaköti őket minden. 30 millából egyébként vagy extrém szar házat kapsz közepesen szar helyen, vagy közepesen szart valami extra szar helyen. Megint csak nem az a párosítás, ami a legtöbbeknek vonzó lenne. Jó ház jó helyen az alsó hangon 60, de inkább 80-100.

fittyerfutty 2020.07.20. 01:18:55

@Firestarter.18: Ezt hívják kereslet-kínálatnak. Annyi az ára amennyiért megveszik. Ne aggódj kis alkuval, de megveszik. Még mindig fele-harmada-negyede-tizede áron van Budapest belvárosa a nyugat-európai fővárosok belvárosaihoz képest. Ez van.

fittyerfutty 2020.07.20. 01:22:00

@Ráhel a saját lábunkon áll: Ráhel kérdezd meg apádat, és vegyél kecót, mert nem lesz akkora áresés. Faterodék elinflálják a forintot, szóval maximum azoknak lesz áresés akik euróban keresik a fizetésüket. A bankok is rekord alacsonyan tartják a lakáshitelek kamatait egyelőre, babaváró még dübörög két évig, CSOK is fut még bőven. Nem lesz áresés, maximum reálértékben szépen lassan.

Örömhernyó 2020.07.20. 06:52:44

@moonlight777: Aki ma Budapesten beleugrik a lakásvásárlásba, az nem lakni akar benne, hanem kiadni, befektetésnek veszi. Nekik központhoz közeli, de legalábbis budapesti, kiadható lyukak kellenek. Azokat lehet kiadni turistáknak, egyetemistáknak, prostiknak vagy egyetemista-prostiknak. Hiába tűnik jobbnak egy vidéki ház lakás céljára, befektetésnek nem olyan jó, mint a kutyaszaros Ferencvárosban valami százéves gangos házban egy lakás besorolású lyuk.
Nem véletlen, hogy a sokat szidott panellakásokat hamar eladják, a vidéki családi házakat meg hónapokig, évekig hirdetik, mert mondjuk Létavértesre, Simontornyára vagy akár Ócsára ki a faszom akar kiköltözni, csak mert olcsó ott egy ház, amit nem is az ő igényei szerint építettek, tehát még át kell alakítani valószínűleg... Aki vidékre akar költözni, az inkább építekzik.

odamondó 2020.07.20. 08:56:39

@Ráhel a saját lábunkon áll: persze sokkal nagyobb.

Új lakásnál az építési költség ugyanannyi mint nyugaton. Ráadásul ami most megy annak az euró árfolyam is alápakol tehát az újépítésű 100% hogy nem fog csökkenni.

A használt meg azért nem csökken, mert ahogy más is írta babaváró csok és minden szar a piacon van. Aki meg airbnb befektetést vett a belvárosban azok nem fognak belehalni ha egy ideig minuszos a lakás. Tehát újfent nem fogja eladni.

2020.07.20. 09:12:49

@moonlight777: agglomerációban nem kapsz 30-ért kb semmit, legfeljebb pusztulat kádárkockát, amire kell még költeni 10-15-öt, hogy ki is nézzen valahogy. Bp-től bő 30 km-re lévő városban lakunk, itt most egy átlagos méretű telek kerül tíz körüli összegbe, a négy éve 17-ért vett, és azóta felújított kecónk most kb 40 körül menne el. Ha meg messzebbre mész, Bp-től keletre mondjuk, akkor kapsz szép dolgokat ennyiért, de onnan meg már nem lehet (racionálisan) bejárni Pestre, szóval akkor teljesen át kell cuccolni, arra meg kevesen hajlandók (érthető módon).

Plumper_ 2020.07.20. 09:17:34

Amit ne:
* újépítésű (az egész túlárazott, kispórolt anyagok, papírfalak, közös belső udvar - a legkisebb pisszenést is mindenki hallja)
* ennyi pénzért nagyobb lakás rossz helyen (nem kell ecsetelni, mi a rossz hely)
* ennyi pénzért nagyobb lakás az agglóban (hiányzik neked napi 3 óra autózás, elővárosi vonat, bkv?)

Plumper_ 2020.07.20. 09:19:01

@moonlight777: akkor találj ott helyben olyan munkát, ami pont annyit (vagy többet) fizet, mint a budapesti munka, sok sikert hozzá. egyébként való igaz, nem kell mindenkinek Bp belvárosában laknia.

2020.07.20. 09:20:48

@Plumper_: az agglo azért nem egyértelműen gáz, én 50 perc alatt vagyok kaputól kapuig melóhely és az otthon között, ezt sok Bp-Bp kollegám nem tudja abszolválni. Persze kompromisszum, mert bringával ki az állomásra, be Bp-re itt bringa a melóhelyig, a bringa 2X6 percet jelent kb egy úton. De mi tudatosan választottunk irány Bp-től, hogy a munka meg anyósék is közel legyenek.

onlame 2020.07.20. 09:23:07

@Örömhernyó: Már egy jó ideje nem éri meg befektetési céllal lakást venni Budapesten. Legfeljebb a tényleges luxus kategóriára érdemes rámenni ilyen céllal. Meg csakis a körúton belül.

De csak azért, hogy kiadd hosszútávra, bérlőnek, már rég nem éri meg. Az állampapir többet hoz, és kevésbé kockázatos.

onlame 2020.07.20. 09:30:07

@Eugene Horse: Hát igen. Azt kell mérlegelni, hogy akar-e az ember naponta 1 és 3/4-ed órát ingázni. Amikor a 14 óra ébrenléti időből 8 és fél-9 órát eleve munkahelyen van az ember, akkor nem mindegy, hogy 3 óra 20 perc vagy 4 óra marad a családra (meg úgy általában mindenre, ami nem munka és ingázás).
Igen, tudom, hogy van olyan, aki Budapesten is ingázik annyit, mint te. Ő, ennyiből tényleg mehetne agglomerációba is akár. De azért fél órát, aki teheti, nem ingázik irányonként.

Nyilván a karantén időszak megmutatta a városi élet további hátrányait...

AlexAston 2020.07.20. 10:08:38

@onlame: Így van.
Nekem 12-13 perc a munkahelyem, és így, ha kicsit tovább is vagyok bent, akkor már nem csak altatásra érek haza, hanem van rendes családi időtöltésem a gyerekekkel is. Nincs az a pénz a világon, amivel ezt kárpótolni lehet szerintem, vagy legalább is nekem. Bár nyilván valakinek igen. Csak ugye időt nem lehet venni semennyi pénzért, ami egyszer elmúlik, az örökre elmúlt.

2020.07.20. 10:42:46

@AlexAston: azért a 12-13 perces melóba jutás lássuk be baromira ritka, az azt jelenti, hogy gyalog egy Deák-Nyugati táv kb, tömközzel meg max 2-3 megálló, de akkor már a megálló az ablak alatt van. Laktam Budapesten 14 évet, mindig a belváros belső részein (Király utca, Blaha, Klinikák), és sosem volt olyan melóhelyem, ami fél óránál közelebb volt. Az utolsó jó pár évben Klinikák-Éles sarok volt a viszonylat, az bicóval 26-28 perc volt, de akkor bele kellett vennem az öltözés macerát, meg a plusz cuccok cipelését, tömközzel meg két metrómegálló meg vagy 8 villamossal, plusz egy kis gyaloglás, úgy 40 perc volt kb. És ez egy nagyon barátságos táv, mert ha a Klinikáktól mondjuk valami Buda-közepe vagy Zugló mittomén lett volna a cél, akkor simán megvan 2X 70-80 perc.

Philadelphia 2020.07.20. 10:56:30

Az árakat az airbnb-s befektetők verték fel, ahogy mindenütt Európában. Újépítésű: évekig harcolhatsz a lenyúlós beruházóval, hogy tulajdonjogot kapj. Garanciális javítások? Muhahahahaha. A környék is lényeges, hogy ne raboljanak ki vagy a barátnődet, mikor túlórából mész haza télen. Fontos a környék, az utca, a maga a ház és a szomszédság. Fontos látni minden nagyváros nyűgét: a lakásba bejutó fény mennyiségét. Csattogó bőröndös hostel, bordélyház vagy drogtanya: nem mindegy. A nagy embertömeg türelmet és kompromisszumkészséget kíván. Ha nem ilyen vagy, ingázz az agglomerációból, és tölts órákat, míg a Pilisből leérsz. Merthogy könnyű volt kiadni a jelszót, hogy "Ki a zöldbe!", de az infrastruktúra nem lett jobb. És hiba van teleépülve a Helikopter lakópark, egy nagyobb esőben úszik az egész. Szóval nagyon meg kell nézni, és nem beleugrani azonnal. A CSOK és a babaváró szopóroller. A házasságok 50%-a még mindig válással végződik, és nem a pasi szokott benne maradni a kisgyerekkel a házban...vagyis fizeted a hitelét annak, amiben benne se laksz..brávó

onlame 2020.07.20. 11:24:02

@Eugene Horse: Mi XI. legdélebbi részéből járunk dolgozni. Egyikünk a XI. északi részébe (ami kb. 15-20 perc , tömegközlekedve, kocsival max. 10, bringával mondjuk 12). Másikunk meg az I. kerület kellős közepébe, ami 30 perc tömegközlekedve, 25 perc biciklivel.

Amikor az 5. kerületbe jártam innen dolgozni, akkor tömegközlekedve volt 30 perc, kereken. 35, ha átsétáltam a hidon, mert olyan kedvem volt.

Amikor a Svábhegyről jártam a Petőfi-hidhoz dolgozni, akkor 25 perc volt az út ajtótól-ajtóig. A Délitől szintén 20-25 perc volt.

Robogóval is jártam sokat. 7 perc és 18 perc között tartott az út az otthonom meg a melóhelyem között.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.07.20. 11:25:21

@moonlight777:

S minden nap 2 és fél óra utazás.

Én csináltam ezt 9 éven keresztül.

erol 2020.07.20. 11:27:51

@moonlight777: Hát ha milliomos vagy nyugdíjas vagy akkor biztos jó ötlet, de egyébként (ha Bp-n dolgozol), szívás. Munka és ingázás után még kapálsz a kertben?

onlame 2020.07.20. 11:30:36

"Az árakat az airbnb-s befektetők verték fel, ahogy mindenütt Európában."

Nagymértékben hozzájárultak, valóban. Meg az is, hogy egy adott rétegnek jelentősen megnőtt a bére/bevétele az elmúlt 10 évben, és a forint hitelek fix részlettel most olcsóbbak mint anno a devizahitel volt.

"Újépítésű: évekig harcolhatsz a lenyúlós beruházóval, hogy tulajdonjogot kapj."

Meg kell nézni, hogy ki a beruházó, mielőtt invesztálsz újépitésűbe. Elég sok ismerősöm vett (meg mi is már a második lakást vesszük) és sehol nem volt ilyen gond, és a minőséggel se volt gond.

"Szóval nagyon meg kell nézni, és nem beleugrani azonnal."

Ez igy van. Gondolkodni kell. Ez nem újkeletű gondolat, de akinek nincs mivel, annak meg úgyis hiába mondod.

"A CSOK és a babaváró szopóroller."

Már akinek.

Plumper_ 2020.07.20. 11:31:50

@Eugene Horse: egy dolog a munkába járás ideje. Azért az más, ha pár km-t kell megtenned, és éppen dugó van Bp-en, akkor át lehet pattanni BKV-ra vagy bringára. És más, ha 30 km-re vagy... Beállhat a gyorsforgalmi, nem jön a vonat stb, sosem érsz be. Azt is mérlegelni kell, milyen messze vannak a boltok, iskolák a gyereknek, a kultúra, szórakozás. Szerintem nagy kib@szás a gyerekkel, ha senki nem látogat hozzá, mert nem vállalnak 30-30 km-t emiatt.

Nancsibacsi 2020.07.20. 12:28:09

Lakást akartam venni Budapesten befektetési céllal, de a járvány megváltoztatta a tervet: teljesen biztos hogy 5 éven belül itt nem fogok lakást venni. Utána meg féláron fogok. Amire most érdemes figyelni az családi házak Balaton környékén, Őrségben, egyéb szép helyen. Miért? Az ok a home office. Budapesten az állások kb fele irodai munka, és ezek a cégek a dolgozóikat otthonról dolgoztatták hónapokig. Bár megkezdődött a visszaszivárgás, de a cégek rájöttek, hogy a home office jó, a hatékonyság nem igazán alacsonyabb, mint amikor bent van a dolgozó, viszont 100 fős cégnél az iroda bérletet nem lehet megúszni évi 200-250 millió alatt. Ha mindenki csak egy nap jár be, akkor kb 1/3 akkora iroda elég, ami meg mondjuk 70-80 millióból kijön. Az irodaház tulajdonosok is látják ezt, és bár egyelőre védik őket a jellemzően 5 éves iroda bérleti szerződések, illetve egy irodaház 50% kihasználtság esetén már profitos, de már terveztetik az átlakításokat: az építészeknek jelenleg nincs hétvége meg szabi, mert minden irodaházból lakóházat terveztetnek. Ez a piacra fog borítani 5 éven belül rengeteg lakást - akár 100ezret - amit akár bérbe adnak, akár értékesítenek mindenképpen le fogja verni a jelenlegi lakások árát. Szóval nem - most TILOS Budapesten lakást venni, ha az ember nem akar rajta bukni. Nem 5%-ot - 50-et.

És miért kell vidéken családi házat venni? Egyrészt mert ugyanannyiba kerül. Balatoni nyaralónk második szomszédja árulja az emeletes házát, 36 milliót kér érte, de 30-ért szerintem el lehetne hozni. Nyilván nem új, de nem is romos - volt gazdája. Másrészt mert heti 1 alkalommal majdnem mindegy hogy honnan megy be az ember dolgozni - simán vállalható a 100, de akár 200 km-es autóút is, és a jövőben valószínűleg heti 1-2 alkalomnál többször nem kell bejárni dolgozni. Ősszel jön a 2. hullám, még pár 1000 halott, és utána jön a beszarás a cégek részéről, és az, amit írtam. És ne legyenek illúzióink: ha ez ellen a vírus ellen meglesz a vakcina (2 év múlva), akkor lesz pár nyugodt évünk, majd jön egy másik állatról emberre átterjedt vírus, a kutatók szerint akár 5 évente.

Nancsibacsi 2020.07.20. 12:33:18

@Nancsibacsi: 200-250 milliót elszámoltam, ez alacsonyabb összeg, tény. De ha a 80 helyett kell 30-at fizetnie, akkor is 50 milliót kap ingyen a tulaj - amire nem fognak nemet mondani.

onlame 2020.07.20. 12:38:33

@Nancsibacsi: "Utána meg féláron fogok."

Ahha, addig állj féllábon. :D Ha lejjebb mennek a lakásárak egy picit, megint megéri befektetni majd, szóval nem lesz itt 50%-os csökkenés... de ha az lesz, akkor egész más gondok fognak téged nyomasztani, mint a lakásárak.

2020.07.20. 12:43:07

@Eugene Horse:
Mi Budapest területén lakunk, de külvárosban, és való igaz, hogy sok olyan viszonylat van, ahová 50 perc alatt nem lehet eljutni, de ez azért van, mert bárhová költözik az ember, ami nem belváros, az ellenkező oldal messze van, és a munkahely rengeteg okból változhat, sokszor a szakmai vagy más okok nagyobb súlyt nyomnak a munkahely választásnál. Namost ha valaki a külvásorban lakik, ahhoz képest van még plusz közlekedés ugyanazon irányban az agglomerációban, tehát ha valakinek 1 óra külvárosból, akkor az agglósnak ugyanez lesz mondjuk 1,5 óra. Ha meg jó irányban van a munkahely, akkor ami neked 50 perc, az a külvárosinak lehet hogy csak 30 perc.

2020.07.20. 13:06:43

@Nancsibacsi:
Én több okból is szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Mert igaz, a home office jó dolog, és meg is dobta a jelentőségét a járvány, hallottam olyan cégről is, ahol konkrétan már le is építik az irodát, de azért a home office uralkodó jellege még várat magára, és ez leginkább azért van, mert a menedzserek, középvezetők jelentős része máig konzervatív ezen a téren. És nem feltétlenül arról van szó, hogy nyíltan kimondják, hanem arról, hogy a vezetési stílusuk alkalmatlan a távmunka koordinálására, ezért idővel a beosztottak könyörögnek a benti munkáért. Egyelőre szerintem gyakoribb lesz a heti 1 vagy 2 távmunka modell, mint a heti egy benti munka vagy teljes távmunka, előbbihez meg még kell az iroda.

A másik ami miatt szkeptikus vagyok, az az átalakítás. Az üvegpalotákat nehéz lesz normális lakásokká alakítani, legalábbis a beruházás nagyon költséges lesz. Kellenek a belső falak, nem gipszkartonból, és kell az állandó árnyékolás is kívül, mert lakásnak nem optimális, ha kívül csak a tartóoszlopok nem ablakok. Az álmennyezetes, álpadlós rendzser sem lesz alkalmas lakásnak, mellesleg ma is mindennapos ezen irodaházakban a kártevő irtás ezen kialakítás miatt, lakásnak rosszabbak lennének a panelnál is ebből a szempontból. Nem vagyok otthon az építőiparban, de a tippem, hogy felét legalább ki fogja tenni az átalakítás költsége annak, mint ha teljesen új házakat húznának fel, és még így is sokkal szarabbak lesznek azok a lakások.

A harmadik, hogy te abból indulsz ki, hogy a nagyvárosi lakók többsége nem szeret a nagyvárosban lakni, csak a munka miatt teszi. Ez nincs így, persze általában azok a hangosabbak, akik menekülnének, de egy csomóan meg pont hogy élvezik a jobb infrastruktúra, élénkebb kulturális élet előnyeit.

A nép fia 2020.07.20. 13:29:44

20.9M-ért van egy eladó XX. kerületi lakásom, 42 nm, felújítandó.

2020.07.20. 13:32:47

@Plumper_: persze igazad van, de ez preferenciák kérdése. Én speciel Monoron lakom, ott aztán minden bolt van, az összes láncnak van üzlete, éjjelnappali is van, meg posta, földhivatal, szóval infra terén semmivel sem vagyok rosszabb helyzetben. A kultúra, szórakozás az olyan, hogy moziba én már rég nem járok egyébként sem (torrenttéka+bazi nagy tv), színházba régen is évente 2-3-szor, az most is megvan, 41 vagyok, a buliparti, romkocsma már nem érdekel, tíz évig jártam a belvárosi fancy helyekre, már nem érdekel a dolog. az igaz, hogy ha beüt a vonatvész, akkor szopó van, ez kéthavonat úgy meg szokott történni, volt, hogy 3 óra alatt jutottam haza, ez a kalkulált kockázat. A másik, ami ténylegesen hátrány, hogy a néhanapi baráti összejövetelekhez logisztika kell, meg nyűgösebb a hazajutás éjjel, mondjuk ha beüt a baj, tudok menni anyósékhoz aludni Pesten. Cserébe kert, nyugi, nincs falszomszéd (tizensok év belpesti társasházazás után ez iszonyatos áldás), nekem ez win. De ez én vagyok, nyilván van, aki nem tudna így élni.

Nancsibacsi 2020.07.20. 13:34:47

@onlame: Legutóbbi válságnál olyan lakást vettem meg 12 millióért ami előtte 2 évvel 18 milliót ért (most meg 35-öt ér, de ez mindegy). Az ég világon semmi se történt a reálgazdasággal, csak egy pénzügy összeomlás volt. Most a reál életünk változik meg - ahogy fentebb leírtam -, szóval az 50%-os csökkenés egyáltalán nem elrugaszkodott becslés. Értem én hogy jelenleg mindenki tartja az árakat, és senki se akar sokat bukni, de jelenleg pl. az albérleti piacon csúcson van a kínálat - jóval több mint tavaly ilyenkor -, és még igazándiból semmi se történt: a sulikezdés offline lesz, a cégekhez be kell járni, stb. Régen volt már szar, és mindenki elfelejtette hogy az milyen.

haXXXor 2020.07.20. 13:38:14

@Philadelphia: AirBnbs befektetők így csak részben igaz. Két ágazat drasztikus béremelkedése verte fel igazán a bérleti és eladási árakat, mivel ezen ágazatokban kiemelkedő volt már akkor is a bérezés (ahogy most is az).

onlame 2020.07.20. 13:41:13

@Nancsibacsi: "Az ég világon semmi se történt a reálgazdasággal, csak egy pénzügy összeomlás volt."

Leginkább bedőlt egy rakás devizahitel, meg megszűnt a devizahitel intézménye hirtelen, és drága volt a forinthitel. Most meg a hitelek legnagyobb része fix törlesztős, alacsony kamatos.

Ha legutóbbi válságnál a deviza hitelek idején nem zuhant be 50%-ot az ár, akkor most szerinted mennyire reális? Pláne ilyen 5 éves időtávra akarsz jósolni? Vicc.

Nancsibacsi 2020.07.20. 13:56:31

@Zabalint: Nálunk eddig is volt heti 1 nap HO lehetőség. Én március közepe óta ma vagyok először bent a munkahelyemen, mivel a héttől tértünk át arra, hogy heti 2 napot vagyunk bent - a maradák 3 meg otthonról. Jelenleg (még) nem kötelező az otthoni munkavégzés, mindenkinek van saját asztala és rajta gépe. De ennél a cégnél a megspórolt irodabérleti díj a cég nyereségével összevethető, ráadásul ez egy családi tulajdonú cég, vagyis a vezetés elég erősen érdekelt abban, hogy nyereséges legyen. És ugyebár van ennek egy olyan vetülete is, hogy a HO bevezetése az a vetélytársakkal szemben versenyelőny a cégek számára az állások meghirdetésekor. Értsd: elég sokan vannak úgy, hogy ha lehet 1-2 órával kevesebb utazást választani, akár kevesebb pénzért, akkor azt választják. Ez már 20 éve is így volt, de akkor csak egy-egy apró cég alkalmazta ezt kényszerből - most viszont a nagyágyúk is elkezdték. Vagyis amelyik cég nem áll be a sorba, és nem vezeti be a heti sok napos HO-t onnan - pl. az én cégem - el fogja szipkázni az agyakat. Ezt a fontoskodó középvezetők nem tudják megállítani.

Az átalakítási trend annyira tény, hogy kérdezz meg egy építész ismerőst, hogy mit csinál: ezt. Lehet hogy te nem tudod elképzelni ezt, de nekik ez a szakmájuk. Megcsinálták a Tóvárosnál Biatorbágyon - igaz ott félkész épületek voltak, de ott is lakást csináltak az irodákból. Más téma: egy építész ismerős vett egy telket Balatonalmádiban, ahol 30 méteren 6 méter szintkülönbség volt, és totál szikla, meg erdő. Pont ezért adták olcsón, mert arra semmit se lehet építeni. Ő kért egy létrát, felmászott rá, körbenézett, és csinált rá egy házat magának - és ha el akarná adni, akkor nyert az ügyön vagy 20-30 milliót. Mert ő meglátta, amit más nem. Szóval nekik ez a szakmájuk, hogy ezt megoldják. Nyilván minden irodaház nem fog átalakulni, de nagyon sok igen. Persze, ennek lesz költsége, mert azokon kívül amit említettél vizes blokk se árt minden lakáshoz - de egyszerűen nincs más út, mert a jelenlegi bérleti díjakkal kellene 1/2 kihasználtság, ami simán nem lesz meg, még alacsonyabb bérleti díjakkal se, amivel meg már 60-70% kellene.

A nagyvárosok mellett egyedül az egyetemek szólnak, mert az kisvárosban nincs - sokszor még megyeszékhelyen sincs. Ja meg a kultúra, de ahány embernek színházra van igénye, legalább annyi családos van, akik meg szeretnék kertes házban nevelni a gyerekeiket. Jelenleg azonban ez pl. Budapesti munkahellyel úgy indul, hogy 100MFt, ha 20-30 percre akarsz a melóhelyedtől lakni, és a kerted akkora lesz, amiben nem fér el egy fa. Ha mész kifelé, akkor eljutsz az 50-60MFt-ig, de ezek már 1 órára vannak a munkahelyedtől. Plusz ugyanez vissza. Nekik baromi vonzó egy szép, tiszta levegőjű, nyugodt környezet 30-40 millióért, vagy akár olcsóbban.

Plumper_ 2020.07.20. 13:59:03

@Eugene Horse: Sok dologgal egyetértek, amit írsz. Azért a kert-nyugihoz hozzátenném az állandóan kendácsoló szomszédokat, flex, fűnyíró, soha be nem fejezett melléképületek, kerti bulik hahotahullámokkal éjjel akármeddig, és minden tetejébe a házanként 1-5 kutya, amelyik bármire vonít, üvölt, éjjel-nappal, ha pedig szólsz emiatt, tuti a sértődés, kutyásnak nem lehet mondani semmit. Ja, és a kertápolás, ami anyagilag sem kevés. A szomszédból átnövő gaz, fenyőfa, bokor, szúrós akármi, kerítésnél esőre szaggal aktiválódó kutyasz@r hegyek stb.

Nancsibacsi 2020.07.20. 14:00:14

@onlame: Igen, akkor nem vásároltak a hitelesek - most meg nem fognak vásárolni a KP-s, befektetési célú vevők. Mivel rá fog borulni egy rakás lakás a piacra, és a bérleti díjak meg esni fognak. Szerinted ez majd a posztban említett "maximum 5%-os csökkenést" fogja elhozni? Nyilván...

Plumper_ 2020.07.20. 14:01:40

@Nancsibacsi: most nagyobb a kereslet, mint tavaly ilyenkor, olvass el kapcsolódó ingatlanelemző cikkeket.

odamondó 2020.07.20. 14:06:17

@Nancsibacsi: jaja. Sőt 10 év múlva a tulaj fogja állni még az ügyvédi meg az átírási költségeket is csak szabaduljon az ingatlantól!!!!

Nancsibacsi 2020.07.20. 14:25:16

@Eugene Horse: Lesznek olyan irodaházak, amik jelenlegi funkciójukban meg fognak maradni, de az teljesen jól látszik, hogy lesz olyan, aminek az irodaként történő továbbüzemeltetése veszteséges lesz. Ezek jellemzően régebbi épületek, és ahogy pl. a Griff hotelt lakásokká alakították át, úgy ez meg fog történni ezeknél is.
Ha az ember elveszíti a melóhelyét, akkor majd keres másikat. Mai cikk hogy a kormány elkezdte ösztönözni az otthoni munkavégzést. Egyelőre csak finoman, de az irány megvan, hogy fent is ez a cél.
A devizahitelezés összeomlásakor bár mindenki tízezres nagyságrendekről beszél, valójában nagyon kevesen voltak akik végrehajtás során veszítették el a lakásukat. Sokkal jellemzőbb volt az, hogy eladták - amikor még fedezte a hitelt -, és esetleg külföldre mentek szerencsét próbálni. Ők akkor is sokat "buktak", de nem nagyon volt más választásuk. A befektetők addig tartják a lakást, amíg úgy látszik, hogy a csökkenés átmeneti - de ha látszik hogy ez egy új irány, akkor ki fognak belőle szálni akár buktával is, ahogy azt egy részvény esetén is megtennék.

Nancsibacsi 2020.07.20. 14:31:12

@Plumper_: Ingatlan.com-nak szokott lenni elemzése - szerintük nem ez a helyzet. Országosan beindult a "falusi CSOK", de Bpn jelenleg eléggé gyász van.

2020.07.20. 14:43:31

@Nancsibacsi:
Nem maga a devizahitel utólagos következménye a fő különbség. Hanem az, hogy előtte hogyan fújta fel a devizahitel az ingatlanpiacot, és most hogyan fújta fel az alacsony kamatkörnyezet, illetve ezen tényezők hogyan változtak. Most alacsony a kamatkörnyezet, és marad is, akkor voltak devizahitelek, utána nem lettek, és még évekig magas maradt a kamatkörnyezet.

Emellett akkor is volt reálgazdasági válság is a pénzügyi válság következményeként, 2009-ben az európai országok 5-8%-os visszaesést produkáltak, majd a következő évben nagyjából nulla volt a gazdasági növekedésük vagy enyhe negatív, a következő években pedig lassú kilábalás volt, de még volt egy második visszaesés is 2011 körül (eurováláság, plusz itthon súlyosbított egy-két kommunista üzenet és cselekedet a kormány részéről).

onlame 2020.07.20. 14:44:52

@Nancsibacsi: Én veled ellentéteben nem akarok számokkal dobálózni, az viszont tény, hogy mivel nem fognak hitelek bedőlni százezrével, senkinek sem lesz rohadt sürgős, hogy eladja a lakását.

2020.07.20. 14:58:52

@onlame:
Azok mondjuk még bedőlhetnek, minden azon múlik, hogy mennyire lesz súlyos a válság, ha sokan veszítik el a munkahelyüket, akkor sokan lesznek, akik nem tudnak fizetni.

Nancsibacsi 2020.07.20. 16:01:56

@Zabalint: Értem, erre mondtam hogy a devizalufi kipukkanásakor eladta az ingatlanját a hiteles, most meg el fogja a KP-s vevő. Nyilván nem az fog történni, hogy ami ma 30 millió, az holnap 15 lesz, és a sok befektető rohanni fog eladni a lakást. De pl. jelenleg nem találnak bérlőt - igen, ők nem találnak, mert a keresleti piacból hirtelen kínálati lett, 10%-os azonnal bérleti díj mérséklődéssel, és a kaukció 3 hónapról 1 hónapra csökkenésével. Holnap se találnak, holnapután találnak csak rossz bérlőt alacsony díjjal, aztán tele lesz a hócipőjük azzal hogy egy évben nem 10, csak 5 hónapot van kiadva a kécó, és kiszállnak a buliból - pár millió buktával. Feltéve hogy ők 30-ért vették, és nem 20-ért 4 éve, mert akkor még a rossz szájíz se lesz.
Nyilván a PÜ válság hozott reálgazdasági válságot is - de nem történt semmi gyökeres változás sem a gazdaságban. Egyszer csak elkezdtek jönni a megrendelések, a normális álláshirdetések, sok lett a munka - de mindenki ugyanazt csinálta, ugyanazzal a rutinnal mint tegnap. Most tök más a helyzet - nézz vissza tavaly júliusra, és mondd meg mikor lesz megint olyan júliusunk, mint akkor.

Nancsibacsi 2020.07.20. 16:06:52

@onlame: Nézd kicsit messzebbről a dolgot. Van itt pl. Budapest, mondjuk 1 millió munkahely. Ehhez kell jelenleg 1 millió lakás. Ha ez megváltozik úgy, hogy lesz 1.1 millió lakás - a felszabaduló irodák miatt- , és a home office miatt már csak 800ezer lakásra lesz szükség - mert 200ezer család vidékre költözik -, akkor szerinted vajon mit fog mondani egy befektető? Megvárom, amíg létrejön 300 ezer nem HO melóhely hogy ismét jó áron bérbevegyék a lakásom, egy válságos időszakban? Nem valószínű. A befektető azt mondja, hogy előreláthatólag 10 évig ez nem lesz jó üzlet, így kiveszem ebből a pénzem (eladom buktával), és berakom másba a kevesebb pénzem, hogy 5 év alatt visszanyerjem azt, amit elbuktam, és utána újra profitot termeljek.

Nancsibacsi 2020.07.20. 16:08:17

@Nancsibacsi: Jó, az 1 millió munkahelyhez nem 1 millió lakás kell csak fél - de az nagyjából látszik, hogy a HO és a felszabaduló irodák átalakítása hosszú távon is negatívan fogja befolyásolni a bérbeadhatóságot, így a lakásárakat is.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.07.20. 16:47:41

igen, a home office fogos kerdes. nalunk regen ketheti 1 volt hivatalosan, akkor heti 1-2 napot nem mentem be, amikor heti 1 nap lett masik munkahelyen, akkor mar csak heti 1-2 napot mentem be, most ugy nez ki heti 1-2 napot kell majd bemenni, igy talan parhetente benezek. ha mas is igy van, ennek lesz hatasa a lakasarakra. de ha olcsobb is lesz, most mar az a kerdes minek vegyek lakas budapesten.

moonlight777 2020.07.20. 16:51:29

@Eugene Horse:

Én hajlandó voltam rá, saját vállalkozásban online dolgozom, életem legjobb döntése volt, hogy 20 év után leléptem a mára már élhetetlenné váló bp-ről.... a karantént meg meg sem éreztem...a saját kert, a saját udvar felbecsülhetetlen, pénzben nehezen kifejezhető a betondzsungellel szemben...

moonlight777 2020.07.20. 16:55:08

@Plumper_:

Online dolgozom saját vállalkozásomban, így életem legjobb döntése volt, otthagyni a betonrengeteget, ha akarom a saját kertemből dolgozom... a lehetőség bárki előtt ott áll, nem kötelező bepunnyadni a panelba.... mentálisan sem egészséges....

erol 2020.07.20. 19:14:34

@moonlight777: Én pont fordítva voltam ezzel. Kertes házban nőttem fel, de mindig az volt a vágyam, hogy a belvárosba költözzek. Életem legjobb döntése volt otthagyni a folyton ugató kutyákat, a gumicsizmával fűtő, folyton flexelő, kalapáló, falevelet tüzelő szomszédokat és kultúra teljes hiányát. Persze elismerem lehet, hogy valakinek az a mennyország, hogy van a kertjében 6 tuja, meg egy diófa, engem ez nem hoz lázba.

moonlight777 2020.07.20. 22:58:35

@erol: Nekem nem tujáim vannak, hanem gyümölcsfáim, és veteményesem, nem is kicsi, és élvezem csinálni, jobb, mint bármelyik konditerem. A belvárosi lét, csak elkényelmesít, lustává, tunyává teszi az embert, no meg karantén idején (amivel úgy tűnik, egyre inkább együtt kell majd élnünk, mert ha nem korona akkor majd jön más nyavaja) megzakkannak az emberek bezárva. Nincs az a pénz már amiért visszacserélném. Egyébiránt meg ha azt nézzük, hogy nyáron milyen hősziget van egy belvárosban, lassan, de biztosan majd megfőnek ott az emberek... nekem már kibírhatatlan volt.
A kutyának az a dolga hogy ugasson, inkább őt hallgatom, mint az elviselhetetlen forgalmi zajokat. Kalapálni, füvet nyírni meg én is nyírok, hozzá tartozik a tevékeny, hasznos és tartalmas életmódhoz...
Ja és a diófa.... nézd meg mennyibe kerül 1 kg dió, aranyárban mérik, nekem meg ingyen van és ellátom belőle a rokonságot. És milyen jó alatta hűsölni, miközben sokan a belvárosban, vagy panelban aszalódnak... Szóval, jó ez így ....

Nancsibacsi 2020.07.21. 09:27:17

@droid_: Igen, alapvetően ezért írtam a kezdő hozzászólásom, mert megy itt a hurráoptimizmus, hogy "legfeljebb 5%-ot esik vissza rövidtávon az ár", aztán már eleve esett 5%-ot, és rohadtul nem látszik hogy hol a vége az áresésnek. Most az vegyen Budapesten ingatlant, aki lopta a pénzt, és tisztára akarja mosni - más ne.

Nancsibacsi 2020.07.21. 09:29:22

@moonlight777: Ez a saját vállalkozásban online dolog tök jól hangzik - valójában azonban kb 100-ból 1 embernek jön be. Mármint nem az hogy tetszik, hanem egyszerűen 99 becsődöl. És itt nem az online/offline a lényeg, hanem a saját vállalkozás. A kijárási korlátozások időszaka viszont ennek a 99 embernek - vagyis Bp-n legalább a felüknek - lehetőséget teremt arra, hogy ugyanolyan irányba menjenek el mint te, alkalmazottként.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.07.22. 00:07:18

@moonlight777: biztos emlekszel, hogy a kijarasi korlatozasok idejen azert megiscsak ki lehetett menni dolgozni, bevasarolni vagy fontosabb ugyeket intezni, sportolni vagy setalni (!), a tavolabbi kirandulas (!!!) mar necces volt, errol tobbfele velemenyt hallottam. ami megszunt, az pont a forgalom zaja es buze. mozi, szinhaz, koncert, kocsma, etterem nem volt az igaz, de ugye az a kertbe' sincs.

fkv.115 2020.10.24. 17:49:10

@fittyerfutty: Még mindig fele-harmada-negyede-tizede a fizetésünk az európainak.
süti beállítások módosítása