Használt lakás vásárlásánál Budapesten 30 millió a lélektani határ. 30 millió forint körül már nagyon jó minőségű otthont vehetünk a fővárosban! Nézzük mégis milyeneket!
Az elmúlt évek során egyre nagyobb üzletággá nőtte ki magát a lakáskiadás Magyarországon. Főként a főváros hosszú ideje a befektetők kedvelt célterülete, ami a lakáspiaci számokat is átalakította. Az utóbbi időben a koronavírus-járvány és egyéb összetett folyamatok befolyásolják a budapesti lakáspiacot. Az átmeneti megtorpanás ellenére azonban továbbra is egyértelmű, hogy ma is érdemes fővárosi lakásba fektetni a pénzünket. Emellett érdemes figyelni az inflációra is, amit az olyan reáleszközök fenntartásával lehet kivédeni, mint a részvény, arany és az ingatlan.
Hosszú távon ugyan még nem tudni hogyan alakulnak a hitelek kamatai, azonban eddig a legnépszerűbb hiteleknél nem volt drágulás, és a banki kamatköltségek alakulása sem is indokol kamatemelést. Ez nagyon fontos szempont, hiszen a jelenlegi ingatlanárak mellett sokan csak lakáshitel igénybevételével tudnak vásárolni. Az anyagi lehetőségeink mérlegelése után az optimális helyszínt kiválasztva racionális döntés a lakásvásárlás, ami hosszú távon gondolkodva várhatóan ezekben az években is stabil befektetést jelent. Az országon belüli migráció is hatással lehet az ingatlanpiac alakulására, ami általában a gazdaságilag fejlettebb településekre irányul, így a főváros ezt figyelembe véve is ideális választásnak tűnik hely tekintetében is.
Várjunk vagy ne?
Több elemző szerint most sem érdemes túl sokáig halogatni a vásárlást, hiszen az ingatlanpiaci tendenciák nem utalnak arra, hogy számottevő változás állna be, így az árak jelentős csökkenése sem várható (a fővárosban legfrekventáltabb kerületrészekben összességében csupán maximum 5 százalékos árcsökkenésre számíthatunk). Ráadásul egyes elemzések szerint Budapesten 2021. I. negyedévében az idei első három hónappal összevetve már nőhet a forgalom, s ezt követően, a jövő év második felében az árszínvonal is.
Megkérdeztünk erről egy több éves ingatlanpiaci rendelkező szakembert is, aki úgy látja, hogy a piac a vírus miatt annyiban változott most, hogy a külföldi befektetők kevésbé vannak jelen, így többnyire a magyarok vesznek, akiknek többsége otthont keres:
„Így egy vevői piac alakult most ki, mivel több az eladó lakás, mint a potenciális vevő. Célszerű egy ingatlanos segítségét kérni, mert sokszor ők tudják, hogy mely lakásoknál van lehetőség olykor akár nagyobb áralkura is. Van ugyanis több olyan tulajdonos, aki már 6-8 hónapja hirdeti a lakását és már szabadulna tőle. Ezen eladóknak pedig azért érdemes ingatlanost fogadni, hogy a kialakult vevői piacon, segítsenek az ingatlan reális beárazásában, potenciális vevőket elérni, valamint, hogy hamarabb tudják értékesíteni az eladni kívánt lakást.”
Mire elég, ha van harminc milliónk?
Harminc millió forint nem kevés pénz, pláne 40 millió. Ennek ellenére, ha a fővárosi ingatlanpiacon tervezzük elkölteni, könnyen rádöbbennünk, hogy lehetne több pénzünk is… A gazdasági válságban, körülbelül tíz éve ennyi pénzért akár luxuslakást is vásárolhattunk, viszont azóta rengeteg változás történt, így jelenleg a 30 millió forint inkább belépő összegnek számít Budapesten - főleg Pesten a belvárosban vagy Budán. Új építésű lakásokat nem is igen találunk 25-30 millió forint alatt a fővárosban. Általában a felújításra szoruló, bútorozatlan eladó lakások a legolcsóbbak, viszont számolnunk kell a használt eladó lakásoknál azzal, hogy már előttünk volt gazdája, és nem a mi ízlésünk szerint alakíthatjuk, mint egy új építésű lakást. A piacesprofit.hu cikkéből jól látszik, hogy a legolcsóbb a XX. kerület, ahol 20 millióból már egy 45 négyzetméter alapterületű lakásra is számíthatunk, de ez a maximum ennyiből. A külső kerületek nagy részét a 35-45 négyzetméter közötti lakások jellemzik, de beljebb haladva egyre drágább kerületekkel és így természetesen kisebb lakásméretekkel találkozhatunk. A belvárosban pedig 25 négyzetméter feletti garzonra nem lehet már számítani ezért 20 millióért.
Hogyan alakulnak az árak kerületek szerint?
Az enpenzem.hu összefoglalója szerint, ha az átlagos négyzetméter-árakat vizsgáljuk, a főváros 5. kerülete továbbra is vezeti a budapesti árrangsort 979 ezer Ft/m2-rel. Ennél is drágább a Budai Vár és közvetlen környéke, ahol tavaly itt hajszállal átlépte az 1,3 milliós szintet az átlagos négyzetméterár. A többi I. kerület ingatlan átlagára nem éri el a 800 ezer Ft/m2-t. A 700 ezres szint fölé még a II., a VI., a XII., a XI. és a VII. kerület jutott. A másik végletet, 450 ezres átlag alatt a XXIII., a XX. és a XXI. kerület adja.
Nagy Dávid ingatlanszakértő úgy látja, hogy ma Budapesten szépen felújított panelt lehet kapni 30 millió körül, vagy akár belvárosi (6,7 kerületben) olyan klasszikus téglalakást, ami kisebb felújításra szorul. „A körúton belül többnyire garzon (25-30m2) lakásokat lehet kapni 30 millió körül, de már a belsőbb kerületekben (például a 6.,7.,8. és 9. kerületekben) a 40 milliós határig már egy hálószobás lakások is vannak (40-60 m2) bőven. A szűk belvárostól távolodva jelenleg 40 millióig körül több újépítésű projektben is kapható már 35-55 m2 körüli nagyobb garzon vagy 1 hálószobás lakás, de például a 8. kerületben 40 millióért már kapni újépítésű, nappali + 2 félszobás, 53 m2, erkélyes lakást is.”
Nézzük, milyen a felhozatal 30 millió forint környékén az ingatlanos oldalakon:
Nem lehetetlen találni 30 millió körül az 5. kerületben sem
Az eurocenter.hu oldalon találtunk 36 millióért egy 27 nm-es magas minőségben felújított, modern stúdió-lakást az V. kerületben, a Váci utcában. A lakás egy patinás, gyönyörű és rendezett ház 5. emeletén helyezkedik el.
Képek forrása: eurocenter
35 800 000 forintért a belváros szívében
A VII. kerületi Vörösmarty utcában egy frissen felújított, galériával 42 m2-es lakást, 4 másik hasonló paraméterekkel rendelkező ingatlannal együtt kínálnak a budapestingatlaninfo oldalon. A lakások tavaly lettek igényesen felújítva és lakberendező által átgondoltan berendezve. A fűtésről és a hűtésről wifis, mobiltelefonról is vezérelhető split-klíma, és villany fűtőpanel gondoskodik.
Képek forrása: budapestingatlan.info
48 nm-es lakás 30 milláért
Ezt a két szobás lakás a mybudapesthome oldalon bukkantunk erre a 9. kerületi 48 nm-es lakásra, melyet a Drégely utcában hirdetnek kicsivel több, mint 30 millió forintért. A második emeleti kétszobás lakás ablakai az udvarra néznek.
Képek forrás: mybudapesthome
Újépítésű lakás Kőbányán
Budapest 10. kerületében egy új építésű társasházban találtuk ezt a 45 nm-s stúdió lakást 29.003.000 Ft áron a towerbudapest.com oldalon. Az ingatlan a liftes társasház 1. emeletén helyezkedik el. A burkolatok igény szerint még választhatók és a belső kialakítás megbeszélés szerint változtatható.
Képek forrása: towerpudapest.com
Panellakás Óbudán
A budai részen már nem volt ilyen egyszerű 30 millió körüli értékű lakást találni, de a toweringatlanbuda oldalon (link) találtuk 27,9 millió Ft-ért ezt a 3. kerületi 50 nm-es szépen felújított lakást Óbuda központjában, a Flórián tér közelében. A kétszobás lakás egy panelház 8. emeletén található.
Képek forrása: toweringatlanbuda.com
Ha tetszett a poszt, meg is oszthatod ismerőseiddel! Nézz körül a blogon és látogass vissza újra! Hogy ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel a blog.hu-s követésre!
Első kép: pixabay.com
Hasonló témában ajánljuk még:
TOP 5-BEN BUDAPEST MINT KREATÍV ÉS KULTURÁLIS EURÓPAI VÁROS
Továbbra is Budapest a legolcsóbb főváros a régióban
Milyen lakást vehetünk 150 millióért?
Nem is nehéz itthon lakáshoz jutni...vagy mégis?
Tovább drágulnak a lakóingatlanok Magyarországon
Fővárosi luxusingatlanok a malomtól a kastélyig
A Budapestről készült fotó forrása: pixabay.com