Átrendezi a lakáspiacot a járványhelyzet?
2021. január 09. írta: ingatlanos blogger

Átrendezi a lakáspiacot a járványhelyzet?

Számos változást hozott az elmúlt hat hónap az ingatlanpiacon. Összegyűjtöttük mi vár azokra, akik most vágnak bele ingatlaneladásba-, vásárlásba vagy kiadásba. Íme néhány hasznos tipp mindenkinek!

shutterstock_1444215827.jpg

Milyen keresleti oldalra számíthatnak a kiadó lakások tulajdonosai?

A járvány jelentős mértékben átformálta az ingatlanpiacot, igaz ez az albérletek keresleti és kínálati oldalára is. A terepet továbbra is belengi a bizonytalanság, hiszen senki sem tudja, hogy a közeljövőben enyhítésekre vagy szigorításokra lehet-e inkább számítani. Tavasszal először az albérletek iránti kereslet csökkent, bár a változásoknak a hosszútávú bérleti piac sikeresen ellenállt, mostanra már kiderült, hogy az árak régiónk fővárosai közül egyedül Budapesten és Prágában nem emelkedtek. Míg Pozsonyban az árak nőttek, Prágában pedig 10%-ot csökkentek, Budapesten a Duna húzza meg a vonalat: a folyó két partja között egyre nagyobb a különbség ingatlanárak tekintetében, mely átlagosan negyvenezer forintra rúg. Az a középréteg, mely a legfontosabb keresleti oldalt jelenti prémium lakások terén, nem került tartósan nehezebb helyzetbe a kialakuló válsághelyzet kapcsán, fizetőképességük fennmaradt, míg a vidéki és külföldi munkavállalók, diákok sok esetben hazaköltöztek. Elmondható, hogy aki most szeretné ingatlanát kiadni, az a vírushelyzettől függetlenül továbbra is számíthat komoly érdeklődőkre.

Jó hírek az albérletet keresőknek!

A fővárosi Tower Ingatlaniroda tapasztalata albérletpiaccal kapcsolatosan, hogy hatalmas a túlkínálat továbbra is a belvárosban. Az albérletkeresők számára kedvező hír, hogy a budapesti téglalakások ára átlagosan tízezer forinttal, a panellakásoké pedig átlagosan ötezer forinttal csökkent. Előbbi 2,5 százalékot, utóbbi pedig 10 százalékot jelent a nyári árakhoz képest. Bár négyzetméterre vetítve az árak 5-15 százalékos növekedést mutatnak a belvárosban, ez csalóka, mivel ugyanitt a kiadott lakások mérete is csökkent, és mivel a kisebb lakások négyzetméterre vetítve drágábbak, fajlagos árak emelkedést mutatnak. A valóságban azonban itt is csökkentek a tényleges bérleti díjak: az V. kerületben például átlagosan 156 ezer forintért, a VI. kerületben pedig már 145 ezer forintért is találhatunk lakást.

Kollégium helyett albérlet?

A kollégiumokat elhagyni kényszerült diákoknak a csökkenő árak mellett jól jött a kínálat bővülése is. Utoljára 2017 végén tapasztalhattunk ilyen alacsony árakat, így elképzelhető, hogy a kollégiumok már nem minden esetben nyerőbbek az albérletnél. Mindez jól megérdemelt vigasz azoknak a felsőoktatásban tanuló fiataloknak, akiknek bő fél év alatt kétszer kellett rövid határidővel elhagyniuk a megszokott közegüket, és ami még nehezebb, fedelet találni, haza ugyanis nem mindenki mehetett. Az igényeknek nagyjából megfelelő albérletet találni pedig egyáltalán nem egyszerű háromnapos határidővel egy felbolydult piacon:

„A bejelentés óta elkezdtem albérletet keresni, egy óra alatt kilenc helyet hívtam fel, de már mindent elvitték. Volt olyan lakástulajdonos, akinek úgy vették ki a lakását, hogy a diák el se ment megnézni, hogy milyen, csak rögtön utalta a pénzt” – mesélte egy diák a 444.hu-nak a novemberi intézkedések kapcsán.

Jogos a kérdés, hogy egy teljesen váratlan helyzetben, amilyennel még egyik fél - tehát a lakásbérlő és kiadó - sem találkozott soha, mit is lehet lépni? Ha például újra kinyitnak a kollégiumok, vagy ismét bezárnak az éttermek, mit tehet az az albérlő, akinek már nem éri meg albérletét fenntartani és mit, az a lakástulajdonos, akinek a bérlője szedelőzködni szeretne? A tavasszal kialakult helyzetben sokan vis maior-ra akartak hivatkozni szerződéseik teljesítésének megnehezedésével kapcsolatban, a dolog azonban nem ilyen egyértelmű, minden szerződés esetében egyenként kell megvizsgálni a szituációt.

„Annak megállapítása, hogy egy adott körülmény egy adott szerződésszegés vonatkozásában vis maior körülménynek minősülhet-e, illetve, hogy ez alapján az érintett fél mentesülhet-e a szerződésszegésének jogkövetkezményei alól, minden esetben egyedi mérlegelést követően állapítható meg. Az egyedi mérlegelés során pedig figyelembe kell venni az ingatlan rendeltetését, a szerződésszegés jellegét, a vis maior körülményként hivatkozott körülményt és a bérleti szerződés által előírt egyes általános rendelkezéseket is.” – írja a helyzetet elemezve a pwc.com.

Még mindig jó befektetés az ingatlan

Aki most gondolkodik befektetésben, annak továbbra is megéri ingatlant választani, ugyanis a vásárlók kifejezetten remek helyzetben vannak jelenleg. Mivel az eladók átlagosan 9,5 százalékot engednek a meghirdetett árakból, mire az adásvételi szerződést megkötik jó üzleteket lehet nyélbe ütni. A jelenleg népszerű XIII. kerületben és Buda északi részén akár 10 százalék feletti árengedményt is el lehet érni. Panellakások esetében viszont, melyek közepes méretükből fakadó olcsóbb áruk miatt továbbra is nagyon keresettek, nehezebb alkudni, átlagosan 7 százalék engedmény az, amit el lehet érni.

Segítség, ha nem talál gazdára kiadó lakásunk

shutterstock_1815435770.jpgA járványhelyzet okozta kiszámíthatatlanság, például amikor hirtelen szigorítanak és lezárnak országokat és nehéz utazni, akkor még inkább előtérbe kerül, hogy egy külföldön ragadt állampolgár itthoni lakása jó kezekben van-e. Az is előfordulhat, hogy minden igyekezetünk ellenére is régóta üresen áll kiadásra szánt ingatlanunk. Felmerülhet a kérdés, mi állhat ennek a háttérben. Az Eurocenter szakértője három gyakori hibára hívja fel a figyelmünket:

Elképzelhető, hogy az árazás nem illeszkedik a jelenlegi piachoz, hiszen most jóval nagyobb a kínálat, mint pár hónappal ez előtt, az árak bizonyos mértékig lecsökkentek. Másodsorban, még egy jó lakás is elvérezhet, ha rossz minőségű, előnytelen képekkel hirdetik. Végül pedig azért is továbbállnak a potenciális bérlők, ha nem tudják nekik megfelelő időpontban megtekinteni a lakást. Ha a lakás megtekintésére kerül a sor, érdemes szintén pár dologra ügyelni, a szakértő szerint. A téli utcáról egy meleg lakásba belépni azonnal kellemes érzést kelt az emberben, ezért ne hagyjuk teljesen kihűlni kiadásra váró lakásunkat. A függönyöket húzzuk ki, hogy minél több természetes fény jusson a szobákba, még a mostani borongós időben is. Fontos rendezett környezetet kialakítani, felújításból megmaradt anyagokat, felesleges holmikat eltávolítani, hogy ne átmeneti állapotok fogadják az érdeklődőket.

Ki segíthet az ügyes-bajos kérdésekben?

Ha lakástulajdonosok vagyunk és kiadáson gondolkozunk, mindenképp érdemes megfontolni, hogy egy profi lakáskezelőre bízzuk a feladatot, aki minden ügyes bajos kérdést megold és elrendez helyettünk. A szakértők nem csak a mostani piacot és az árakat ismerik jól, hanem az operatív feladatokat is elvégzi a tulajdonosok helyett, akkor is, ha ők esetleg külföldön tartózkodnak. Lakberendezési tanácsot ad, hogy a megfelelő bérlő biztos horogra akadjon, segít a profi hirdetés elkészítésében, fotózásban, intézi a telefonokat és az alkudozás során is közvetít. Később a lakás megmutatását is lebonyolítja és a szerződést előkészíti, a lakást átadja és a továbbiakban is ő tartja a kapcsolatot a lakókkal. 

Megnéztünk néhány kiadó lakást budapesti ingatlanos oldalakról:

130 ezer forintért kiadó ez a VII. kerületi lakás az Akácfa utcában. A Tower Budapest által kínált egyszobás lakás tágas, 50 négyzetméteres, bútorozott és az utcára néz. A Keleti pályaudvar közelében található ezért ideális lehet egyetemistáknak is, hiszen több kar épülete a közvetlen közelben található.

forrás: towerbudapest.com

Ez a karakteres, Király utca közelében elhelyezkedő lakás 55 négyzetméteres és udvarra néz. Negyedik emeleti és 390 ezer forintos bérleti díjért keresi új lakóját. Frissen bútorozott, de igény szerint bútorok nélkül is kivehető. Nagy belmagassággal és világos szobákkal rendelkezik.

forrás: managerent.hu

Az Eurocenter honlapján találtuk ezt a két hálószobás lakást, ami a Bajcsy-Zsilinszky út közelében fekszik. A harmadik emelti lakás, szobái tágasak, világosak, összesen 100 négyzetméter. Tömegközlekedéssel jól megközelíthető, a metró is mindössze pár percre van. A bérleti díj 600 euró.

Forrás: eurocenter.hu

A CD Properties oldalán hirdetett egyszobás lakás előkelő helyen, a Hercegprímás utcában található. A 40 négyzetméteres lakás az utcára néz és az első emeleten található. A minimális bérleti idő egy év, bútorozottan kivehető 500 euróért havonta. Az 1-es, 2-es és 3-as metró vonala is a közvetlen közelében van.

Forrás: cdp.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://sarkiingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr316349496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

odamondó 2021.01.10. 22:15:17

Ezek a lakások tuti mind airbnb volt. Ezek addig lesznek kiadva amíg újra nem indul a piac.

Erre a bérlők is figyeljenek szerintem.

Örömhernyó 2021.01.11. 00:08:56

A bérleti piac jelenleg átalakul, a korábbi airbnb lakások hosszú táv lesznek kiadva. A bérleti díjak csökkennek ármenetileg. De ez csak Budapesten jellemző. Vidéken nincs akkora csökkenés a bérleti díjakban.
Az adásvételekkel pedig kivárnak az emberek. Akinek nem égetően sürgős, az nem ad el most, de a most eladásra hirdetett lakásoknál alig van vagy egyáltalán nincs árcsökkenés.
Nincs akkora bajban az emberek többsége, hogy ingatlant kelljen eladnia.
süti beállítások módosítása