Ilyen lakást kapsz most Budapesten 30-50 millióért!
2018. július 02. írta: ingatlanos blogger

Ilyen lakást kapsz most Budapesten 30-50 millióért!

Használt lakás vásárlásánál Budapesten 30 millió a lélektani határ. 30-50 millió forintért már nagyon jó minőségű ingatlant vehetünk Budapesten! Nézzük mégis milyeneket!

budapest-3110285_1920.jpg

Harminc millió forint nem kevés pénz, pláne 40 vagy netán 50 millió. Ha a fővárosi ingatlanpiacon terveznénk elkölteni, könnyen rádöbbennünk, hogy lehetne több pénzünk is...

A gazdasági válságban, körülbelül tíz éve ennyi pénzért akár luxuslakást is vásárolhattunk, viszont jelenleg a 30 millió forint inkább számít belépő összegnek Budapesten - főleg Pesten a belvárosban. A piacesprofit.hu elemzése szerint jelenleg a lakóingatlanok csak 24 százalékát kínálják maximum 15 millió forintért a fővárosban. Még panellakás sem akad 15 millió forint alatt  Budapest egész területén és téglalakás is csak külső pesti kerületekben van, ahol a kínálat 10 százaléka beleesik az összeghatárba (Budán és a belvárosban ez az arány 1%). Sőt, még a panellakások ára - persze elhelyezkedéstől függően - is kezdi idővel utolérni a téglalakásokét. A zoom.hu-n pedig az áll, hogy már a panellakások ára elhelyezkedéstől függően kezdi beérni a téglalakásokét:

Idén eddig a legtöbbet a főváros III. kerületében, a Római lakótelepen található lakásért fizettek. A 73 négyzetméteres, két teljes és két félszobával rendelkező lakás 38,5 millió forintért lett új tulajdonosáé. A legdrágább fajlagos áron viszont a Duna túlpartján, a XIII. kerületi Kárpát utcában kelt el panellakás. A felújított épületben 630 ezer forintot ért egy négyzetméter a vevő számára

- olvasható a zoom.hu összegzésében.

A vásárlók 75%-a 30 milliónál olcsóbb lakást keres

A nagyobb ingatlanirodák 2017-es hivatalos adatai alapján a fővárosban 30 millió forint jelenti a lélektani határt, mivel a lakásvásárlók 75%-a ennél olcsóbb lakóingatlant keres. Ez látható abból is, hogy hivatalos adatok szerint a múlt évben eladott budapesti használt lakások 80 százaléka 30 millió forintnál olcsóbban talált gazdára. A menedzserforum.hu szerint a kínálati piac árai alapján Budapesten egy 50 négyzetméteres lakás idén június elején átlagosan 29,9 millió forintba került. Jó hír, hogy ha 30 millióért keresünk lakást, több jó állapotú, szép, jó lokációval rendelkező budapesti ingatlant vásárolhatunk, amennyiben beérjük  50-60 négyzetméterrel. Ha nem lakásra, hanem budapesti házra vágyunk, akkor a 30 millióhoz még gyűjteni kell.

Na de nézzük, milyen a felhozatal 30 millió forint környékén!

Az origo.hu néhány napja górcső alávette azokat az budapesti 30 millió forint körüli eladó lakásokat, amelyek azoknak lehetnek érdekesek, akik lakáskiadás célból vásárolnának. Mi is megnéztünk hat különböző ingatlanos oldalt, milyen ott jelenleg a kínálat.

A VIII. és a IX. kerület

30 millió forintból már vehetünk kétszobás, élhető méretű lakást a VIII. és a IX. kerület külsőbb részeinek (Orczy-negyed, Magdolna-negyed, Középső-Ferencváros külső része) kevésbé előnyös elhelyezkedésű, ám jobbára erkélyes lakásaiból választhatunk. 30 és 35 millió forint közötti újépítésű otthonok választéka széles a Nagykörúttól sétatávolságra, akár a számos egyetem közelében is: a VIII. és a IX. kerület rohamosan megújuló részein (Csarnok-negyed, Losonci-negyed, Középső-Ferencváros rehabilitációs területe és annak szomszédsága) közel 50 négyzetméteres, erkéllyel rendelkező lakások kaphatók. A Catherine Dickens Properties kínálatában találtunk Budapest 9. kerületében, a Klinikák metró megálló mellett épülő társasházban 38-120 nm közötti eladó lakásokat. Az ingatlanok magas minőségben kerülnek kivitelezésre, többségük 1 hálószobás, de van 2-3-4 hálós és studio lakások is. A teraszos/erkélyes lakások központi helyen, metró megálló mellett helyezkednek el. 15 percen belül található a Semmelveis Egyetem szinte minden épülete, a Corvinus Egyetem, és más egyetemek is. A fűtésről-hűtésről központi geotermikus levegő hőszivattyús rendszer gondoskodik. Burkolatok, falszínek választhatók. 50 millió forint (154 670 €) a 73 nm-es két hálószobás, erkélyes lakás ára.

Képek forrása: catherinedickensproperties.com

VI., a VII. és a VIII. kerület Nagykörúthoz közelebb eső részei

35 millió forintért a belvárosban a VI., a VII. és a VIII. kerület Nagykörúthoz közelebb eső részeinek szűk kínálatából tudunk lakást vásárolni egy alig 40 négyzetméteres, kétszobás ingatlant a már említett cikk szerint. Mi is találtunk a budapesti eladó lakásokkal foglalkozó Tower Ingatlan oldalon egy felújított 32 nm-es (valóságban 40 nm-es) lakást a VI. kerületi Zichy Jenő utcában, az  Andrássy út közelében 34,9 millió forintért. A lakás egy klasszikus ház földszintjén található, ablaka a belső udvarra és a saját kis kertre néz. A nappaliba egy jó minőségű galéria is beépítésre került. 

Képek forrása: towerbudpest.com

Az V. és a VI. kerület

Megkérdeztük Nagy Dávidot, a szinte kizárólag a fővárosi piacra specializálódott Tower Ingatlan szakértőjét, arról, hogy az 5., 6. kerületekben 40-50 nm-es lakások nem túlárazottak 30 millió forintért?

Az még olcsónak számít. Esetleg ha teljesen felújítandó a lakás, de akkor is minimum 600-650 000 Ft/m2 az ára. A 6.kerültben eddig is 30 millió körül volt egy 50 m2-es lakás. Ma inkább az a durva, hogy 30 m2-es lakást adnak 30 millió forintért az 5. kerületben. Na, az már tényleg magas ár! Hozzá teszem, hogy 30 millió forint alatt nem nagyon lehet kapni nappali +1 hálószobás lakást a belvárosban, inkább többnyire garzon lakásokat, udvari, vagy földszintieket találhatunk.

Azt is megérdeklődtük az ingatlan szakértőtől, hogy aki nagyobb, például a 64 nm körüli lakásra vágyik, érdemes inkább gyűjtenie, hiszen a tágasabb lakások ezen a lokáción akár  50 millió forintba is kerülhetnek:

Az nem annyira életszerű, hogy most csak 30 millióm van, amiből 40-50 m2 lehet venni, ezért inkább gyűjtök, hogy tudjak venni egy 64 m2-est 50 millióért. A hozam alapján is érdemes lehet számolni. Lehet, hogy 2 kis lakást jobb hozammal ki lehet adni, mint egy nagy lakást. Ma egy jó helyen lévő garzon lakást ki lehet adni 90-110 000 Ft/hó áron. Ha valaki vesz kettő ilyen lakást azzal lehet jobban jár, mint egy nagyobb lakással, amiből csak 160-170 000 Ft/hó bevétele származna. Hozzáteszem ma már az is tendencia, hogy emberek az elsők között vesznek lakást egy új lakóparkban, amikor még alacsonyabbak az árak és eladják azokat profittal amikor már elkészül és költözhető a lakás. Az ilyen újépítésű lakások vásárlásánál több részletben kell megfizetni a vételárat. 20% a szerződéskor és 80% a költözéskor. Így akár 50 millióból befizetheti 3-4 lakás kezdőrészletét és amikor már költözhető állapotban van a lakás akkor eladja 10-20 százalékkal drágábban.

Még épp a lélektani határ alatt, 29,9 millió forintért árul a Tower Investments egy 30 nm-es szépen felújított garzonlakás központi helyen a Vadász utcában az említett 5. kerületben. A földszinti ingatlan ablakai a belső udvarra néznek ez által nagy a csend és a nyugalom. Az amerikai konyhás nappalin kívül egy galéria, egy fürdőszoba és egy kisebb tároló teszi teljessé az otthont. 

Képek forrása: tower-investments.com

A XIII. kerület

Az origo.hu szerint a XIII. kerületi Marina-parton a legalacsonyabb áron egy 40 négyzetméteres, a Dunától távolabb eső, nem panorámás, ám nagyobb terasszal rendelkező lakást vásárolhatunk, már 33 millió forintért. Mi a Szent István körúton 29,9 millió forintért -tehát szintén a bizonyos lélektani határ alatt - is találtunk eladó lakást a My Budapest Home eladó lakásokat listázó oldalon. A 47 négyzetméteres felújított lakás a Szent István körúton nem messze a Nyugati tértől egy belső udvarra néző ingatlan, mely a 3. emeleten található. Egy hálószoba, nappali, konyha és fürdőszoba található a lakásban. 

Képek forrása: mybudapesthome.com

A budapestingatlan.info oldal kínálatában bukkantunk a Marina Parton található új építésű teljesen felújított 2. emeleti igényesen berendezett, világos félig dunai panorámás 45 nm-es lakásra, mely bútorozottan 42,9 millió forint. A lakás extrái mely a vételár részét képezi: klíma, elektromos redőny, gépesített konyhabútor, sávroló. 

Képek forrása: budapestingatlan.info

Buda

A bel-budai területek a jelenlegi árakat és bérleti díjakat figyelembe véve inkább a saját otthont keresők számára számítanak optimális célpontnak. Mivel itt alig van beépíthető telek, szűkös a kínálat, és nem is találni 50 négyzetméter alatti és 47 millió forintnál olcsóbb kétszobás lakást. Budán a XI. kerület belső területein az újépítésű projektekben nincs kétszobás lakás 30 millió forint alatt: egy 50 négyzetméteres otthonért jellemzően 32,5 milliót kell adni - olvasható a cikkben, majd így folytatódik: "A XI. kerület irodáitól és bevásárlóközpontjaitól könnyen elérhető családias, kertvárosi (Madárhegy, Sasad) projektekben a kétszobás otthonok tágasabb lakásokat jelentenek, amelyekért legalább 36 millió forintot kell adnunk." Mi az Eurocenter Hungary luxusingatlanokkal foglalkozó budapesti ingatlaniroda kínálatában találtunk 40,8 millió forintért 70 nm-es lakást a XI. kerületben, csendes utcában. A lakás kettő hálószobából, nappaliból, konyhából, fürdőszobából előszobából, külön mellék helységből és kamra helységből áll. A konyha teljesen gépesített. 4-6 villamos megálló 5 perc sétára van.

Szavazz!

  Képek forrrása eurocenter.hu

 

Ha tetszett a poszt, meg is oszthatod ismerőseiddel! Nézz körül a blogon és látogass vissza újra! Hogy ne maradj le a legfrissebb cikkekről, iratkozz fel a blog.hu-s követésre!

Hasonló témában ajánljuk még:

Milyen lakást kapunk 20 millió forintért Budapesten?

TOP 5-BEN BUDAPEST MINT KREATÍV ÉS KULTURÁLIS EURÓPAI VÁROS 

Továbbra is Budapest a legolcsóbb főváros a régióban

Milyen lakást vehetünk 150 millióért?

Nem is nehéz itthon lakáshoz jutni...vagy mégis?

Tovább drágulnak a lakóingatlanok Magyarországon

Fővárosi luxusingatlanok a malomtól a kastélyig

A Budapestről készült fotó forrása: pixabay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://sarkiingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr9314080201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása