Hol dolgozunk majd a járvány után?
2020. november 28. írta: ingatlanos blogger

Hol dolgozunk majd a járvány után?

Vajon hogy áll az irodapiac szénája a vírus második hulláma alatt? Milyen nagyszabású projektek születtek meg az utóbbi időben? Kedvező-e a piac a bérlők számára és merre induljon, aki az ideális helyet keresi? Ezekre a kérdésekre keressük most a választ.

office_covid.jpg

Úgy tűnik, hogy a lakóingatlanok piacára jelenleg jellemző megtorpanás nem mutatkozik az irodapiacon, a kínálat ezen a téren folyamatosan bővül. Az év első kilenc hónapja során átadott irodák mennyisége négyszerese az egy évvel korábbi mennyiségnek amint az a  Világgazdaság elemzéséből kiderült. Ezzel valamelyest ellentétes tendenciát mutatnak az irodai bérlethosszabítások, melyek közel 80 százalékkal estek vissza. Mindezek következtében az üresen álló irodák száma jelentősen megugrott, 8,1 százalékuk áll most kihasználatlanul, mindez azonban, míg 10 százalék alatt van, nem veszélyezteti a piac stabilitását. Kirajzolódni látszik egy óvatosabb szemlélet is az irodabérlők részéről, mivel a cégvezetők számára most a költségek alacsonyan tartása és a szokásos üzletmenet fenntartása a legfontosabb. Szakértők szerint az év elején a keresleti piac most könnyen lehet, hogy a bérlőknek kedvező, kínálati piacba fog átfordulni, így érdemes lehet most cselekedni, ha irodabérlésen gondolkodunk: nőhetnek a bérlői kedvezmények és bizonyos területeken a bérleti díjak is csökkenhetnek, ami a piac szétválását eredményezheti.

Új helyzetek - új igények

Míg a járvány első hullámára lassan reagált a piac (zajlottak a korábban indított fejlesztések, az eltervezett avatásokat megtartották, igaz voltak visszamondások és csökkenések, de a már megkötött szerződések szerint be is költöztek a bérlők), a második hullám idejére egyértelművé vált, hogy a komoly változásokat ezen a területen sem lehet elkerülni. Új megoldásokra van igény a csapatépítés terén, hiszen sok cég amennyire lehet átáll az otthoni munkára és csak bizonyos időközönként lesz szükségük olyan közös irodai térre találkozási pontnak, ahol alkalmanként meetingeket tudnak tartani.

home_office_work_study.jpg

Rövid és középtávon a home office lesz a bevett megoldás, de hosszútávon szükség lesz az irodákra, mint találkozóhelyre és inspirációs közegre. Az irodákat a jövőben sem felejthetjük el, kelleni fognak, mint a kreatív kollaboráció székhelye. Kevesebb lesz a hagyományos, íróasztaloknak fenntartott hely, és megjelennek majd az alternatív, de munkára ugyanúgy alkalmas terek. Bár sok munkavállaló szereti a home office-t, nem lehet arra számítani, hogy örökre ott maradnak majd, ám értékelik, ha van választási lehetőség. Az új szükségletek, szabályok, rendszerek megjelenése következtében az irodapiac inkább átrendeződik, mintsem csökken. A legfontosabb, hosszú távon is megmaradó hatás eredményeként a cégek újragondolják irodaigényüket, felülvizsgálják valóban mekkora területre is van szükségük, hiszen a kollégák egy része valószínűleg a vírushelyzet elmúltával is home office-ban marad majd. Jelenleg több vállalkozás alkalmazza a munkavállalók váltott hetekben való berendelését, amivel felére csökkenthető a helyigény és az egyszerre egy térben tartózkodó kollégák száma is, ezzel minimalizálva a fertőzésveszélyt.

Képek forrása: ujiroda.hu

Még sincs megállás a beruházások terén

Az irodapiac megállíthatatlanságát mutatja, hogy a British Telecom közel kétezer budapesti dolgozójával 2022 elején veheti majd birtokba új irodáját a budai oldalon megvalósult Budapest ONE campus irodaépületében. 2019-ben az év ingatlanfejlesztése címet kiérdemlő Budapest ONE Business Park a Kelenföldi pályaudvar mellett található és nem csak a BT dolgozóinak ad majd helyet, hanem a Vodafone új főhadiszállása is lesz, mivel 2019-ben felvásárolta a UPC-t és ide költözteti majd minden munkavállalóját budapesti székhelyeiről.

20201105wolfner1.jpeg

Egy másik figyelemre méltó beruházás az egykori Wolfner bőrgyár irodaházzá alakítása egy kétmilliárd forintos beruházás keretében. A teljes egészében magyar befektetők által megvalósított projektet az év végén adják majd át és elmondható, hogy az utóbbi idők egyik legkiemelkedőbb építkezése az irodapiacon, hiszen nem csak egy új irodaépületet teremt, hanem egy történelmi gyárépületet is konzervál, ami a 20. század elején a magyar bőrtermelés 40 százalékát adta. A megvalósítás során az építtetők különös figyelmet fordítanak az épület korhű jellegének megtartására, ami szerencsére a mai igényeket is jól kiszolgálja: a tágas belső terek és a háromméteres belmagasság modern közeget teremt, a téglapárkányok és a boltíves ablakok pedig nosztalgikus, századfordulós hangulatot.

Nem a Wolfner bőrgyár az egyetlen irodává alakított régi ipari épület Budapesten. Úgy tűnik, hogy ezeknek az elfeledett, de időtálló épületeknek az újrahasznosítása különös népszerűségnek örvend a fejlesztők körében. Hasonló projektre példaként említhető még a Rákóczi hídtól nem messze található Borjúvásárcsarnok, a Váci úti Ampullagyár és az óbudai Magyar Királyi Dohánygyár épülete is.

Váratlan helyzetben megoldás a szolgáltatott iroda

Képek forrása: szolgaltatottirodak.hu

A kérdés azonban, ami mindenkit foglalkoztat nem kikerülhető: vajon megéri-e a jelenlegi bizonytalan helyzetben irodát bérelni? Amint már említettük, ahogyan a cégek egyre több tapasztalatot szereztek a pandémia által előállít új környezetben, egyre többen ismerik fel, hogy a home office és irodai munkavégzés összeegyeztetése lehet a jövő. Az irodai működés átgondolásával, a munkavégzés és az irodaterek kialakításával nemcsak a munkavállalók biztonsága teremthető meg, hanem csökkenthető a bérbe vett irodaterület mérete is. Azoknak, akik rugalmas megoldásra vágynak, mindenképp megfontolandó opció a szolgáltatott iroda lehetősége, mivel felszereltek és azonnal költözhetők, így nem sok feladat marad arra, aki ideális helyet keres munkavégzés céljából. Segítenek a professzionális vállalkozást-támogató szolgáltatások is, legyen az akár informatikai vagy takarítási. Praktikus azért is, mivel annyi helyiséget bérelünk, amennyire épp szükségünk van, bármikor bővíthetünk, ha esetleg több helyre, vagy egy adott alkalommal extra konferenciateremre lenne szükségünk. Jó opció lehet azoknak, akik váratlanul kisebb helyre kényszerülnek, de azoknak is, akiknek átmenetileg kell megoldaniuk munkavállalóik elhelyezését, mivel kedvező feltételek mellett lehet szerződést kötni, hosszú elköteleződés nélkül, emiatt jóval kevésbé kockázatos és költséghatékonyabb, mint más megoldások.

Nem kell attól tartani, hogy az iroda, mint a cég vagy a vállalat központja a járvány hatására meg fog szűnni, hiszen továbbra is a vállalati identitás fontos eleme marad, de az új típusú irodákban már sok helyen egyfajta hibrid rendszert fognak kialakítani, ahol elfogadott lehet a heti néhány nap otthoni munkavégzés. Az is elképzelhető, hogy sok új irodaközpontban a felsővezetők kivételével a teljes operáció dedikált munkaállomások nélkül működik majd, illetve, a szolgáltatott irodák előretörésére is lehet számítani.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal, látogass vissza újra, és olvasd el korábbi posztjainkat is!

A bejegyzés trackback címe:

https://sarkiingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr2016293184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

232323 2020.11.28. 19:19:03

a válasz egyszerű: hidegrázást kap az összes manager, ha nem láthatja a beosztottja izzadt tarkóját egy asztal mögött görnyedni.
Amint tudják visszarendelnek mindenkit mert kib*szott control-freak pszichopata kb mindegyik. :)
Sajnálom azokat, akik ki vannak szolgáltatva ezeknek a f*szopó náci menedzsereknek.

midnight coder 2020.11.28. 19:58:59

@232323: Igazából az ilyen helyeken a vezetés alkalmatlan a feladata ellátására. Mert attól, hogy látja a tarkóját, a beosztott rohadtul nem fog hatékonyabban dolgozni.

A mi cégünknél profi vezetés van, nálunk szépen felmérték hogy a teljesítmény nem hogy romlott volna a HO alatt, hanem még javult is, valamint azt is, hogy az iroda fenntartása költség, így aztán nálunk a járvány után is marad a nagyrészt HO. Persze ehhez egyrészt megfelelő menedzserek, másrészt megfelelő kollégák kellenek. A putri magyar pincebéténél nem biztos, hogy működik ez.

232323 2020.11.28. 21:05:47

95%ban alkalmtlanok a managerek

Pöff 2020.11.28. 23:24:21

"Hol dolgozunk majd a járvány után?"
Lehetőleg külföldön, soha többet magyarország, vagy magyar vezető, kizsigerelő gyártó multi...stb

@midnight coder
@232323:
Azt hittem csak én vagyok ilyen véleményen (mert én átélem) de úgy tűnik nem.
A mi csoportunk odáig se jutott el hogy a HO felmerüljön, még a rotáció vagy a shiftelés reggel délután, mert annyira megszállottan vasmarokkal tartják a beosztottakat a vezetők, hogy a legkisebb control vesztés is felér számukra egy armageddonnal.
És nem hogy kevesebb, hanem több munka lett, mert a többi társosztály akiknek megengedték a HO-t azok lepattinanak munkákat dolgokat, Helyettük is dolgozni kell. aztán most már ott tartunk hogy alapdolgokat is átvettünk tőlük.
Egyébként totálisan felkészületlenül váratlanul érte a céget a HO márciusban (pedig tudtak a január februári dolgokról aztán olasz dolgokról). Valószínűleg a központból szóltak már le, hogy más leányvállalatnál már mindenki HO-ban nálatok mennyi? Jah hogy még senki...aztán 1 nap alatt hazazavartak mindenkit (a vírus kellős közepén) aki nem termeléshez köthető volt, kivétel minket is.

A vírus előtt pont 1 évvel vetettem fel a HR igazgatónak, hogy HO 1-2 nap, más cég már rég adja....óhát azt nem szabad, tilos meg security meg IT meg pénzügyi meg szabályzat meg meg egyébként is.
Aztán beütött a crach, oszt megint nekem lett igazam.

De hallottam olyan hasonló esetről kisebb multi cégről is, ahol hiába kértek HO-t nem adták meg a magyar vezetők, mikor felmerült hogy még is kellene már, akkor költeni kellett volna dolgokra,(alap IT eszközök) ohh hát arra nincs keret, úgyhogy HO nincs. téma lezárva.

Már máshol is ecsetelgettem, hogy a vírus arra volt jó a magyar cégvezetőknek multiknak, hogy durván visszaéljenek a dolgozókkal szembe(kuss a neved) elvett bónuszok, van ahol fizetés csökkentés, emiatt totális utálat van velük szembe. már a nyár végén is fluktuáció indult . És több esetben is látom hogy külföldre menekülnek vagy legalább is olyan cégekhez ahol legalább van HO, ember barátabb hírben állnak (mikkel nem élt vissza a vírus alatt)
És meg lesz a böjtje a vírus után az biztos.
Majd ne picsogjanak a vezetők meg a HR-esek hogy nincs ember.

Almandin 2020.11.29. 00:12:03

@midnight coder: A mai világban elég a távpóráz (internet) is. Irodát bérelni többe kerül, ezért a home office a virágkorát fogja élni a közeljövőben.
Én ennek több hátrányát látom, mint előnyét. A bezártságtól az emberek egyre inkább elszigetelődnek majd, nem lesznek beszélgetések a kollégákkal, sokan egész nap még sétálni se fognak elmenni, elhíznak, mozgásszervi betegségeket szednek össze. Sokan nem ismernek meg új embereket, emiatt, mivel sok barátság elhal idővel, elmagányosodhatnak. Sokan igénytelenné válnak a külsejükre. Sokan otthon még csinosan felöltözni is képtelenek, igénytelen, lompos cuccokban vannak, vagy egész nap pizsamában ténferegnek, súlyos esetben alul pucéron ülnek a gép elé, ami már pár kellemetlen helyzetet eredményezett. Engem az is zavarna, ha a főnök, a kollegák és egyes ügyfelek belátnának a szobámba, direkt egy üres fal felé fordítanám a monitort. Ha egy házaspár egész nap össze van zárva, mert mindkettő home office-ban dolgozik, akkor egymás agyára mehetnek, mert nincs elég külön töltött idő.
Én bediliznék, ha egész nap a lakásomba lennék a munkám miatt bezárva. A mostani járványhelyzet egy rendkívüli időszak, ha vége van, jó lenne visszatérni a rendes kerékvágásba.

Andy73 2020.11.29. 00:38:07

Először legyen vége a járványnak, aztán éljük túl, és legyen munkánk. Előbb-utóbb persze vége lesz, de még akár több hullám is lehet. Egyelőre a második hullám is még súlyosbodik, sajnos még Karácsonyig is nagyon sok további áldozat lesz. Tervezgetni persze lehet, hogy mi lesz majd utána, de a gazdasági visszaesést is bele kell kalkulálni.
süti beállítások módosítása